2011. december 22., csütörtök

Rehabilitációs központ Marosludason, a fogyatékkal élők számára



A Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság uniós pályázatot nyert, amelynek során neuropszichiátriai rehabilitációs központot építenek Marosludason, a fogyatékkal élők számára.
A projekt a Regionális Operatív Program által nyert finanszírozást, több mint 2,8 millió lejes, meg nem térítendő pénzösszeg formájában. A beruházás összértéke 3,7 millió lejre tehető.
A rehabilitációs központ megépítésével a Vezérigazgatóság célja az, hogy kiegyensúlyozott módon fejlessze a szociális gondozás infrastruktúráját Maros megyében.
A létesítmény 108 beteg személy gondozásának és kezelésének ad majd helyet, különböző szakterületekből diplomázott személyzet felügyeletével, valamint korszerű orvosi felszerelések segítségével.
A kivitelezésre 12 hónap áll a közintézmény rendelkezésére.

Karácsonyi kórushangverseny


Karácsonyi kórustalálkozót szerveznek Marosludason december 22-én délután 5 órakor. A rendezvényt a korábbi hírrel ellentétben egy nappal később tartják. A karácsonyköszöntő ünnepi eseményre a művelődési házban kerül sor, fellépnek a településen tevékenykedő felekezetek kórusai.


Forrás: Népújság

2011. december 20., kedd

Marosludas oldala a Facebook-on


Ha már mindenki a Facebook közösségi oldalon tölti virtuális életének nagy részét, arra gondoltunk, hogy a Marosludas oldalának is létrehozunk egy Facebook oldalt, amit a közösség tagjai tetszés szerint használhatnak: eseményeket jeleníthetnek meg, képeket tölthetnek fel és ezen keresztül értesülhetnek városunk legfrissebb magyar vonatkozású híreiről.
Természetesen fórumként is használható a Facebook oldal, véleményeket, kritikákat, tanácsokat várunk rajta.


Az oldalt a következő címen érhető el: http://www.facebook.com/Marosludas


Lájkolni is lehet:

2011. november 14., hétfő

12 éves a Hajdina néptáncegyüttes

Hétvégén ünnepelte megalakulásának 12-ik évfordulóját a marosludasi Hajdina néptáncegyüttes, ekkor készült a következő felvétel:

2011. november 12., szombat

Marosludas régen és most



Református templom



Katolikus Templom


Zsinagóga


Régi Városháza


Régi ház


Gyógyszertár


Közúti Maros-híd
 
Posta


Szálloda

2011. november 10., csütörtök

XII. Táncoló Őszünk!

HAJDINA felhívás szólít meg minden magyart és más nemzetiségűt Marosludas és környékén.
Szombaton, nov. 12-én, délután 5 órai kezdettel a városi Művelődési Ház színpadán fennállásának XII-ik évfordulóját ünnepli.

A "TATÁRKA" kiscsoport és a "POHÁNKA" középcsoport Szent Márton napi szokásokat elevenítenek fel, visszaidézik e nap jeles népszokásait.
A haladók, a "HAJDINA" egykori siker táncaikból és a Mezőség elbűvölő népszokásaiból  óhajtanak színpadra vinni teljesen új, egyben rendkívüli kivételezésben:
Sebestyén Márta és Muzsikás - Nem úgy van most, mint volt régen,... valamint a Hidegen fújnak a szelek két, talán legszebb magyar dalunk és az egekbe emelő  Most múlik pontosan, a Csík Zenekar és Majorosi Marianna tolmácsolásában öröménekké lényegült páratlan szépségű ének jelenítődik meg.
A beépített népi motívumok mellett az együtt zenélés, az együtt éneklés  és táncolás kollektív öröme fogja elbűvölni a nézőt.
Az elmúlt szombaton, 5-én a Jumbo Étteremben rendezett Kosaras Szüreti bál résztvevőit lenyűgözte a kis ízelítő.
Mindenkivel egykori hajdinásokkal együtt ünnepelni szeretnénk.