kedd, január 31, 2012

A költségvetés elfogadására várnak

Milyen tervekkel kezdik az évet, mire számíthatnak a marosludasiak? – kérdeztük Ferenczi Leventét, a város alpolgármesterét.

– Az új költségvetés elfogadásáig nehéz a tervekről beszélni. Erre valószínűleg február 21-én kerül sor. Egyelőre felállítottuk a prioritási listát, mely szerint a legfontosabb az adósságok törlesztése, hiszen a város hitelt vett fel az eddigi munkálatok elvégzéséhez. Legfontosabb, hogy biztosítsuk a közszolgáltatásokat és fedezni tudtuk a polgármesteri hivatal fenntartási költségeit. Idén be kell fejeznünk a megkezdett ANL-s lakásokat, a Március 8. és a Eminescu utca korszerűsítését. Itt a lakások közműhálózatra való csatlakoztatására is várunk. Ha a vidékfejlesztési miniszter tartja a szavát, 16 kilométer utat korszerűsíthetünk, s ezzel Andrássytelepen minden út le lesz aszfaltozva. Tervezzük egy körforgalom kialakítását a Bariţiu utca és a Köztársaság utca kereszteződésénél. Ugyanakkor vasúti átjárót szeretnénk építeni a besztercei vasútvonalnál az Aurel Vlaicu és a Mărăşeşti utcák összekötésére. Régi tervünket szeretnénk megvalósítani, uszodát építeni a sportcsarnok mellett. Megvolt a versenytárgyalás, megvan a kivitelező is, csak a pénz hiányzik még, amit a kormánytól várunk. A városban 15 tömbház hőszigetelését terveztük, erről pénteken tartottunk megbeszélést. A belgyógyászati klinika, a sebészet épületének külsejét is rendbe kell tennünk, amit helyi költségvetésből oldunk meg.
– Magánvállalkozások beindítására, munkahely teremtésre lesz-e kilátás?
– Sajnos, erről nem tudok beszámolni. A meglévő cégek sem működnek mind, a gyümölcs- és zöldséglerakat is bezárt. Pedig nagy befektetéssel létesítették moldáviai vállalkozók.
Forrás: Népújság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése