szerda, január 30, 2013

42 ANL-s lakás épül Marosludason

Idén befejezik három ANL-s tömbház építését Marosludason. Az Országos Lakásügynökség ezelőtt négy évvel kezdte el a munkálatokat a hetipiac mellett, a Zăvoiului utcában. A szomszédságban található egy másik két lépcsőházas ANL-s tömbház, amelyben 76 család lelt otthonra. Az újonnan épülő három tömbházban 42 lakás lesz, amelyből 40 kétszobás, kettő egyszobás lakrész.
Az épülő tömbházakon ottjártunkkor már az utolsó munkafázisokat végezték, kívül vakoltak, belül a szerelési, simítási munkák folytak.
A fiatal családok körében nagy igény van a lakásokra, az évek folyamán több száz kérést iktattak, azonban a jogosultak közül sokan kiestek, mivel az idő múlásával nem tettek eleget az életkori követelményeknek.
Az önkormányzat immár harmadik alkalommal írt ki pályázatot lakásigénylésre, az utolsó határidő idén január 25-én járt le. A polgármesteri hivatalban több mint 200 igénylést iktattak. Az önkormányzat február folyamán bírálja el a kéréseket, betartva az ügynökség által megszabott kritériumrendszert. A pontszámokat több szempont figyelembevételével állapítják meg, az igénylésnél sokat nyom a latban, hogy a kérésnek milyen „régisége” van, az igénylő házas-e vagy sem, hogy a családban van-e gyerek vagy nincs. Számít az is, hogy az igénylőnek milyen tanulmányai vannak, s ami a legfontosabb: az életkora 36 év alatt kell legyen – tájékoztatott Kis István, Marosludas alpolgármestere.
Forrás: Népújság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése