kedd, június 25, 2013

Városnapok Marosludason


Sok műfajban számos rendezvénnyel tarkított városnapokat tartottak a hétvégén Marosludason. A szervezők úgy állították össze a programot, hogy minden korosztálynak és ízlésnek megfeleljen az évente egyszer sorra kerülő vásáros forgatag, amelyet a polgármesteri hivatal előtti téren bonyolítottak.
 Kiss Ibolya kiállítása
– Sikeresnek tartom a városnapokat, legalábbis a magyar vonatkozású rendezvényeket. Visszajelzések érkeztek, hogy tetszett a kínálat – összegzett Kis István, a város alpolgármestere.
Minket is a műsor magyar vonatkozású eseményei érdekeltek. Ezért szombaton kora délután – amikor még óriási volt a hőség – Kiss Ibolya helybeli nyugalmazott tanárnő, festőművész kiállítására érkeztünk. Képeit a művelődési ház előcsarnokában állították ki. A tárlatot Ioan Borgovan nyitotta meg Moldovan Cristian polgármester és Kis István alpolgármester jelenlétében. A tárlaton méltatták Kiss Ibolya munkásságát, amellyel évtizedeken át a látvány örömével ajándékozta meg a közösséget. Elhangzott, hogy Istvánházán született, az Andrássytelepen, majd Marosvásárhelyen és Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban és végül Kolozsváron a bölcsészkaron folytatta tanulmányait. A tanárnő 34 éven át a helyi 1-es számú általános iskolában tanított. Festeni Bordi Andrástól tanult. Képei több mint száz kiállításon voltak láthatók, ebből 45 egyéni tárlat. Több mint 200 képe magán- és intézményi gyűjteményeket gazdagít a világ minden táján. Kiss Ibolyát a Maros völgye és a Mezőség festőjeként tartják számon, aki a táj szeretetével örökíti meg az itt zajló élet mozzanatait. A festőt a polgármesteri hivatal érdemoklevéllel tüntette ki.
Malozsa, László Attila
A szabadtéri színpadon szombat délután fél négytől egymást követték a fellépők. Óvodás balerinák, iskolás énekesek, sporttáncosok, dj-k követték egymást. A városnapokon dobbantott a nemrégiben alakult helyi Malozsa együttes, amely főként népdalfeldolgozásokat adott elő. Az énekesek mellett három táncospár is színpadra lépett, akik pörgőbbé, hangulatosabbá tették a rendezvényt. A magyar sztárvendég László Attila volt, aki az egyik magyarországi tehetségkutató verseny nyerteseként került a kedvencek közé. A koncerten szép számban jelentek meg, a fiatal sztárra mindenki kíváncsi volt. A szombat estét az Iris és a Cargo fellépése zárta.
A Cinige és Hajdina – délben 
Vasárnap a népi együtteseké volt a tér. Délután 2 órakor, amikor a legnagyobb volt a hőség, a magyar együttesek szereplését tűzték műsorra. Kezdett a Cinige, majd a helyi Hajdina néptánccsoport folytatta. Lehet, hogy ha későbbi időpontra tűzik fellépésüket, többen mentek volna ki a térre. A magyar fellépőket számos, estébe nyúló román néptánc- és népdalműsor követte. Este a rádió zenekara lépett fel, műsorukat élőben közvetítette az egyik folklóradó.
Mihai Viteazul-szobrot avattak
Vasárnap délben, a városnapok zárómomentumaként vallásos szertartás, majd az elöljárók ünnepi beszéde és a díszőrség felvonulását követően leleplezték Mihai Viteazul szobrát a régi városközpont parkjában. Az alkotó Simon Attila helybeli szobrászművész.

Forrás: Népújság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése