2014. május 12., hétfő

Marosludasi Interjúk: Hajdu Hilda

Hilda pár napja tért vissza Afrikából, Kenyából, ahol három hónapon át  önkéntesként tevékenykedett egy kis falucska iskolájában Rusinga szigetén.
Afrikai élményeiről, kalandjairól  olvasóink Hilda blogjáról (Kenyai levelek) is olvashattak. 
Visszatérte után friss élményeiről kérdeztük:

Marosludas Oldala: Megkérlek röviden mutatkozz be az oldal olvasóinak.
Hajdu Hilda: Hajdu Hilda vagyok, 29 éves, Ludason születtem, Vásárhelyen és Kolozsváron jártam iskolába, végzettségem szerint jogász vagyok.

M.O.: Miért és hogyan kerültél Kenyába ?
H.H.: Mindig is érdekelt Afrika. Először csak elméleti szinten, olvastam róla a hírekben, érdekelt az ottani segélyszervezetek tevékenysége. Két évvel ezelőtt pedig hallottam a “Van egy téglám Kenyában” nevű projektről, egy iskolára gyűjtöttek pénzt, ennek keretén belül kezdtem el támogatni egy 9 éves kislányt, aki most már 11 éves. Úgy döntöttem elmegyek és megnézem, hogy élnek az ottaniak, próbálok egy kicsit segíteni rajtuk. Önkéntesnek mentem el egy iskolához. Sargy Education Center egy magán iskola, árva és félárva gyerekek számára. Samwel, az iskola alapítója látott vendégül, a családjával laktam.


M.O.: Mik azok a motivációs erők, amelyek ehhez a döntéshez vezettek ?
H.H.: Szeretek kirándulni, világot látni. Érdekel az afrikai kultúra, főleg azért, mert nagyon különbözik az európaitól, teljesen más az élet ott. A döntés nagyon könnyű volt, tavaly októberben nem volt munkahelyem, szabadidőm volt bőven, ezért úgy döntöttem elmegyek 3 hónapra. Halmen Balázs, aki a Kenya projekt vezetője, már háromszor volt kint, sokat mesélt az ottani helyzetről, ezért nagyjából tudtam mire kell számítani. Az is tudtam, hogy biztonságos hely, megbízható családhoz megyek. 

M.O.: Milyen ott az (hétköznapi) élet az itt megszokott élethez képest ?
H.H.: Nagyon más. Sokkal egyszerűbb, ugyanakkor sokkal nehezebb. 
Egyszerűbb azért, mert nagyon szegények az emberek, ennek következtében kevés tulajdonuk van, nem fontosak a fizikai javak. A gyerekeknek nincsenek játékaik, azzal játszanak amit a természetben találnak. Nincs áram a szigeten, ezért nincs tévé, nincs számítógép. A házak kicsik, sárból tapasztott házak vannak. Nincs körülötted millió tárgy ami lefoglaljon, ezért sokkal jobbak az emberi kapcsolatok, egymással foglalkoznak és nem a tárgyaikkal.
Nehezebb az élet, mert mi itt hozzászoktunk a kényelemhez. Ott nem a csapból folyik a víz, hanem a tóból kell hordani, a nők a fejükön hordjak a 20-30 literes vedreket. Fával, szénnel főznek, ezért azt is össze kell gyűjteni. 

M.O.: Milyenek az emberek, hogyan viszonyulnak az idegenekhez, főleg a fehérekhez ? Létezik-e Kenyában az itt megszokott rasszizmus fogalma ?
H.H.: Az emberek nagyon kedvesek, a faluban mindenki ismer mindenkit, olyan mint egy nagy család. Nagyon szeretik a látogatókat. Ritkán látnak fehér embert, ezért különlegességnek számít, ugyanakkor a pénzt, a segítséget látják bennünk, ezért nagyon szívesen fogadnak. Főleg a gyerekek örülnek nagyon, “Muzungu, how are you?” köszöntéssel fogadnak, kezet fognak, barátkoznak.
Nekem nem volt semmilyen negatív tapasztalatom, nem éreztem azt, hogy ellenségesek lennének. 

M.O.: Mit tudnak az ottani emberek Európáról, Romániáról, a magyarokról, úgy általában az itteni emberekről / életről ?  
H.H.: Romániáról nem tudnak semmit, Európáról tudják, hogy egy másik kontinens. Kevesen járnak iskolába, ezért nincsenek földrajz ismereteik. A fehér emberekről általában azt hiszik, hogy amerikai, Amerikáról mindenki hallott. Azt gondolják, hogy minden fehér ember gazdag, ezért is várják a segítséget mindenkitől.
A tóban mosogattunk, ott mostam a ruháimat is. Nagyon csodálkoztak azon, hogy tudok kézzel mosni, azt hitték, hogy a “fehér világban” mindent géppel csinálunk. Ami részben igaz, de azért tudunk mi kézzel is mosni, ha szükség van rá.

M.O.: Hogyan teltek napjaid, milyen aktivitásokban vettél részt ?
H.H.: Az időm nagy részét az iskolában töltöttem. 10-kor segítettem kiosztani a reggelit a gyerekeknek (ami porridge, egy folyékony kása szerű ital). Angolt, természettudományt, mateket tanítottam a gyerekeknek, segítettem a tanároknak dolgozatokat, házikat javítani, a konyhán segítettem néha (a gyerekek ebédet is kapnak az iskolában). 5-ig maradtunk az iskolában, délután általában bementem a közeli városba internetezni – a blogon keresztül tartottam a kapcsolatot az itthoniakkal, vagy lementem a házigazdám gyerekeivel mosogatni a tóra. 7 után már sötétedett, a petróleumlámpa fényénél ültünk a konyhában a gyerekekkel, segítettünk a vacsora elkészítésében.

M.O.: Volt-e honvágyad, hiányzott-e valami az itthoni életből ?
H.H.: Nem volt honvágyam, mivel nagyon jól éreztem magam ott. Nem hiányzott semmi, mert tudtam, hogy mások a körülmények, és egyszerűen nem gondoltam az itthoni életemre. 

M.O.: Mik azok az előítéletek amelyekkel Afrikába utaztál és hamisnak bizonyultak ? és melyek azok amelyek valósnak bizonyultak ?
H.H.: Nem voltak előítéleteim. Az utazás előtt próbáltam minél kevesebbet gondolni Kenyára, nem próbáltam elképzelni, hogy milyen lesz, pont azért, hogy elkerüljem a csalódást. Megvártam, hogy oda érjek, és akkor kezdtem véleményt alkotni mindenről. Amikor az ember ilyen helyre utazik, fontos, hogy nyitott legyen, ne legyenek elvárásai az illető hellyel kapcsolatosan.

M.O.: Hogyan befolyásolja életedet ez a Kenyai kaland ? 
H.H.: Rájöttem arra, hogy az ember mindenhez tud alkalmazkodni. Nem hiányzott az itthoni kényelem, tudtam áram nélkül élni, 3 hónapig tálba mosakodni, számítógép nélkül élni az ottani körülményekben. Nagyon jó volt azt az egyszerű életet élni, napi 10 órát aludni. És mindenképp vissza szeretnék menni. Nagyon megszerettem a gyerekeket, barátokat szereztem ott, kíváncsi vagyok, hogyan alakul tovább az életük.

M.O.: "Kenyai leveleidet" olvasva felfigyeltünk egy adománygyűjtő akcióra a kenyai, tanulni vágyó, gyerekek számára, amelyet te kezdeményeztél, megkérlek mesélj erről.  
H.H.: Segíteni az iskolát és a gyerekeket sokféle módon lehet. Van egy örökbefogadási program, aminek keretén belül havi 15 euróval lehet támogatni egy gyerek iskoláztatását. Új osztálytermekre van szükség, erre is lehet adományozni. Napelemet szeretnénk az iskolára szerelni, erre is gyűjtünk. Az én saját projektem viszont egy kis könyvtár létrehozása, egy könyvespolcot csináltattam az iskolának, azt szeretném megtölteni könyvekkel, arra is gyűjtünk pénzt. Ha valaki segíteni szeretne, itt megtalálja a részleteket: http://kenyailevelek.blogspot.ro/2014/04/adomanygyujtes.html

Asociatia Genezius 
cod fiscal 9965218
str Avram Iancu 62 
RON: RO05BRDE130SV06953831300 
EUR: RO28BRDE130SV16343941300 
HUF: RO48BRDE130SV79473081300 
SWIFT code: BRDEROBU 
ROMANIAN BANK FOR DEVELOPMENT - GROUPE SOCIETE GENERALE, CLUJ branch, address: 21 Decembrie 1989 nr. 81-83, 400604, Romania;

Nagyon szepen koszonom elore is a segitsegeteket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése