2014. május 19., hétfő

Molnár Levente bajnok lett az Al Wahda Abu-Dzabi U17-es csapatával

A marosvásárhelyi Sportiskolánál nevelkedett, majd az ASA, aztán többek között a Vasas, Honvéd, Sopron, Rába ETO, Gyirmót együtteseinél is sikeresen szerepelt marosludasi illetőségű futballkapus, Molnár Levente az egyesült arab emírségekbeli Al Wahda Abu-Dzabi első ligás klubnál az U17-es csapattal bajnokságot nyert. 

Molnár Levente, aki negyedik éve tölti be a kapusedzői posztot a csapatnál, elmondta, már három kapus került ki a keze alól, akik szerződést kötöttek az első ligás felnőtt csapattal, az egyik közülük a válogatottságig vitte.

Az ottani akadémiák korosztályos együtteseinek kapusairól szólva megemlítette, hogy az Emirátusokban sokkal komolyabb munka folyik, mint számos magyarországi vagy európai ismert klub utánpótlás-akadémiáinál, hiszen minden korosztálynál van külön kapusedző, aki a hét minden napján foglalkozik velük. A fejlődés így sokkal dinamikusabb, mint más csapatoknál, ahol elvétve, heti egy-két kapusedzés van, vagy a vezetőedzőkre hárul ez a munka is. Hozzátette, évente egyhetes továbbképzéseken szokott részt venni, ahol európai nagy kluboktól jönnek szakemberek. Eddig a Manchester Citytől, előtte az Internazionalétól, a Valenciától, valamint a Word Football Academytől is jártak náluk szakemberek.


Forrás: Népújság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése