2015. október 20., kedd

Előválasztás a marosludasi RMDSZ-nél

"A marosludasi Rmdsz választmánya döntött a 2016-ban sorra kerülő helyhatósági választások előkészítésének módjáról. A döntés értelmében, lesz polgármester jelöltünk, teljes helyi tanácsosi listánk és egy megyei tanácsos jelöltünk!
A jelöltek megnevezése előválasztással történik meg, legkésőbb 2016 január 31-ig. Ezáltal lehetőség nyílik minden marosludasi lakhelyű, magyar ember számára, hogy részt vegyen jelöltjeink megnevezésében.
2015 November 30-ig jelentkezhetnek azok a személyek, akik érdekeltek valamely tisztség megpályázásában. A választmány döntése alapján, a jelöltnek legalább 3 éve fizető tagnak kell lennie és a megjelölt időpontig egy iratcsomót kell letennie, amely tartalmaz egy önéletrajzot, személyazonossági másolatot és egy nyilatkozatot, amelyben vállalja, hogy az előválasztás utáni 4 évben kiáll a szervezet mellett, függetlenül attól, hogy milyen eredmény születik. Egy személy legtöbb két tisztségre pályázhat!
Ugyanakkor döntés született arról is, hogy két szavazóhelyiséget alakítunk ki, egyiket az Rmdsz székházban, másikat pedig az andrássy-telepi kultúrotthonban, lehetőséget adva ezáltal a telepi lakosoknak, hogy szavazzanak és részt vegyenek a közösségi döntésekben. Az előválasztás pontos dátuma és lezajlási módja felől, decemberben születik határozat!"

Kis István,
elnök

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése