2016. március 31., csütörtök

I. Ifjúsági Nap Marosludason

Ifjúsági napot szervez a Marosludasi RMDSZ. 2016. április 9-én, Kerekes György halastavánál, amely a város határában található. 
Reggel 8 órától késő délutánig, gulyásfőzés, foci, halász verseny lesz. Ha az idő is velünk tart, szép és tartalmas napra számítunk! 
Radnóti, nagyenyedi és aranyosgyéresi fiatalok lesznek a vendégeink! 
Jelentkezni Székely Zoltán tanár úrnál lehet. Szeretettel várunk!

Marosludasi Személyiségek: Kakassy Endre

A magyar publicisztika képviselője, Kakassy Endre, 1903 május 15-én született Marosludason, a Temető (Avram Iancu) utca 16. szám alatti családi házban.
Tanulmányait a helybeli Állami Magyar Iskolában kezdte, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban folytatta. Itt érettségizett 1923-ban. Jogi tanulmányait a bukaresti egyetemen folytatta 1923-1926 között.

Publicisztikai tevékenysége 1926-ban kezdődött. Fontosabb állomásai a bukaresti "Keleti újság", ahol először mint tudósító, majd mint szerkesztő publicisztikai írásokat, verseket és szépprózát közölt. 1931-ben a "Magyar Kurír" bukaresti hetilap szerkesztője volt. Az 1929-1933 közötti nagy gazdasági válság idején állás nélkül marad, s egy ideig cégfestőként tartja fent magát. Az 1930-as évek közepén Brassóba költözött, ahol 1934-től munkatársa, majd 1938-tól felelős szerkesztője a Brassói Lapoknak. 1942-ben a temesvári "Déli Hírlap" főszerkesztő helyettese. 1944-ben a "Keleti Újság" és "Magyar Újság" összeolvadásából keletkezett "Keleti Magyar Újság" kolozsvári napilap szerkesztője lesz, Szász Endre, Nyírő József, Jenei László után.

A második világháború után, 1948-tól 1949 júliusáig a Kolozsvári Református Egyház kerület Igazgatótanácsának képviselője. 1951-1960 között szinten ezt a tisztséget töltötte be, majd 1963. május 31-től haláláig mint tervező-normázó dolgozott itt.

2016. március 19., szombat

A Föld Órája Marosludason is

Marosludas az elmúlt években részt vett a Föld Órája globális mozgalomban. Ez az idén sem maradhat el, így ma este 20:30 és 21:30 között lekapcsolják a közvilágítást és a város épületeinek a díszvilágítását.

A WWF Föld Órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket.
2007 óta minden márciusban egy órára kialszik a díszvilágítás a világ legtöbb nagyvárosában. Néhány év leforgása alatt a Föld Órája az ausztrál helyi akcióból világméretű, több mint egymilliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá nőtte ki magát. Ez nem csak azt mutatja, hogy az embereket foglalkoztatja bolygónk egészsége, hanem hogy hajlandóak tenni is érte.

További Információ: foldoraja.hu

2016. március 10., csütörtök

Március 15 - Ünnepi megemlékezés

2016. Március 15. - Ünnepi megemlékezés

Az ünnepi program műsora:
- 16:00 - a marosludasi Petőfi szobor megkoszorúzása
- 16:45 - ünnepi műsor a marosludasi Művélődési Házban: 
Fellépnek:
 - A Marosludasi Református Egyházkozség Vegyeskara
 - Az 1-es számú Líceum és Gimnázium diákjai
 - Tatárka, Pohánka és a Hajdina Néptáncegyüttesek.

2016. március 7., hétfő

Kontrasztkiállítás Marosludason

Egy kiállítás/kiáltás a családokért. 

Mintha a világ kifordult volna magából. Ez a kiállítás visszavezet egy ideig a létezés eredetéhez, értelméhez. Visszavezet a kontrasztba: a családon belüli erőszaktól a példaképekhez, a válástól a boldog házassághoz, az abortusztól a gyermekvállaláshoz, az alkohol-drogtól az életörömhöz, az öngyilkosságtól életünk küldetéséhez.
A kiállítás egy család- és ifjúságmentő projekt. Egy olyan multimédiás kiállítás, amely a látogató minden érzékszervét megdolgoztatja, de elsősorban elgondolkodtat, és igyekszik pozitív döntésre segíteni. A fiatalok és a családok életét érintő legfontosabb kérdéseket hozza felszínre, méghozzá kíméletlenül őszintén. A Kontrasztkiállítás anyagát, a preventív tartalmú üzeneteket, keresztyén fiatalok készítették fiatalok számára. Ez a kiállítás egy hatalmas sikoly, nem simogat hanem felráz, nem udvarias hanem kiált ott, ahol a legtöbben némák, építeni akar azokon a pontokon, ahol a fiatalok életében legnagyobb a rombolás.
A Kontrasztkiállítást több mint 50.000-en tekintették meg, Magyarország tíz leglátogatottabb kiállítása között szerepelt. Szerzője a Kisvárdai Református Ifjúság. 2008-ban állították fel először Kisvárdán. Ez után sok stáció következett: Nyíregyháza, Debrecen, Miskolc, Budapest stb., és ez úttal Marosludas!

Az kiállítás március 20-ig tekinthető meg a marosludasi Református Gyülekezeti Központban. 

14 éven aluliak számára nem ajánlott a kiállítás megtekintése!

További Információ: kontrasztkiallitas.refkertvaros.hu