2016. június 27., hétfő

Marosludas csapata marad a negyedosztályban

Nem jutott fel a labdarúgó 3. Ligába a Marosludasi Mureșul. Az osztályozó párharcának szombati meccsén is alulmaradt, így jövőre is a megyei bajnokságban vadássza a pontokat.

Miután az első találkozón a ludasi együttes idegenben 1–0-ra kikapott Fehér megye bajnokától, az Alvinci Mureșultól, készülhetett a szombati visszavágóra. Már a mérkőzés elején hátrányba kerültek a hazaiak, a 8. percben egy szabadrúgást követően Mădălin Popa elé került a labda, aki tíz méterről a hálóba lőtt. A nagy hőség miatt a félidő közepén frissítő szünetet rendelt a játékvezető, de ezt követően jóformán vissza sem tudtak rázódni a játékba a ludasiak, újabb gólt kaptak: Alin Apetri szerezte meg az alvinciek második találatát, a csatár közelről a léc alá bombázott. Kisebb-nagyobb helyzeteket a hazaiak is kialakítottak, de szépíteni nem tudtak.

2016. június 20., hétfő

Nagyon durva volt a vasárnapi vihar Maros megyében

Fotó: Monai Péter Levente
Durván lecsapott a vihar vasárnap este Maros megyére. 

Marosvécsen egy kétéves kislány életét vesztette, miután autójukra rázuhant egy vihar által kidöntött fa. 

Kutyfalván legalább negyven ház maradt tető nélkül az erős vihar következtében - a helyiek tornádóhoz hasonlították a pusztító szelet. 
Az ítéletidő különösen Marosludas és Radnót környékén tombolt, Radnóton a rendőrség épületének a teteje is leszakadt. 
Vasárnap este a megye mintegy 20 települése maradt áram nélkül.

Forrás: Transindex

2016. június 14., kedd

Iskolák közötti olvasói vetélkedő

Első alkalommal rendeztük meg Marosludason az „Én olvastam, tetszett! – Eu am citit, mi-a plăcut!” című iskolák közötti olvasói vetélkedőt.
A tevékenység aktív szereplői három Maros megyei iskola, a marosvásárhelyi Európa Általános Iskola, a segesvári Aurel Moşora Általános Iskola és a Marosludasi 1-es Számú Általános Iskola 5. osztályos tanulói, valamint felkészítő tanáraik. A segesvári diákokat Balázs Nagy Tünde, a marosludasi diákokat Székely Károly, míg a marosvásárhelyi diákokat Tóth Mária Orsolya magyartanárok készítették fel. 

Röviden a projektről. A marosvásárhelyi Európa Általános Iskola magyartanára indítványozására partneri kapcsolatot kötött a három iskola. Társszervezőként bekapcsolódott a Hajdina Kulturális Egyesület, amely a protokollt és a kulturális műsort biztosította, és a marosludasi Pompeiu Hărăşteanu Művelődési Ház, amely a helyszínt adta.

2016. június 11., szombat

Féltucat sérült a marosludasi balesetben

Fotó: ISU Mureş archivum
Hat sérültje van a Marosludas közelében történt balesetnek. A rendőrségi jelentés szerint egy éles kanyarban egy 37 éves marosvásárhelyi férfi vezette személygépkocsi átsodródott a szembe jövő sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan érkező autóval.

A baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett egy nő és két gyerek, három további személy könnyebben sérült. A Maros megyei rendőrség szerint az esetért a vásárhelyi férfi tehető felelőssé, a hatóságok vizsgálódnak az ügyben.

Forrás: maszol.ro

2016. június 7., kedd

Kis István marad Marosludas alpolgármestere

Megérkeztek a június 5-én megrendezett helyhatósági választások végleges eredményei. 

Ezek szerint a jelenlegi polgármester megtartotta mandátumát, az őt támogató Szociáldemokrata Párt elnyerte a többséget a helyi tanácsban 52,16%-al, a marosludasi RMDSZ szervezet lett a második politikai erő a tanácsban 17,48%-al. Rajtuk kivül a Nemzeti Liberális Párt, egy független képviselő és a Nemzeti Mozgalom Párt jelöltjei foglalhatják el a tanács fennmaradó helyeit. 

Az elmúlt négy évben a város ügyeit igazgató PSD-RMDSZ koalíció arról döntött, hogy folytatja az együttműködést a következő választási ciklusban is, így Kis István jelenlegi alpolgármester is folytathatja mandátumát a következő 4 évben.

2016. június 6., hétfő

Cristian Moldovan marad Marosludas polgármestere

2016 június 5-én rendezték meg a romániai helyhatósági választásokat. Az idén egyetlen fordulóban dolt el a polgármesteri és a helyi meg megyei tanácsosi székek sorsa. Marosludason a Szociáldemokrata Párt kategorikus győzelmét hozta, amely megtartotta a polgármesteri széket és megszerezte a helyi tanácsban a többséget is. 

A szavazólistákon jegyzett 14578 szavazópolgár közül 7487-an járultak az urnákhoz, ez 51,36% részvételi arányt jelent.

A polgármester jelöltek közül a jelenlegi polgármester Cristian Moldován (Szociáldemokrata Párt) kapta a legtöbb szavazatot, őt követte Máthé Zsolt Péter (Nemzeti Liberális Párt), Kis István (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) majd Vasile Degan (Nemzeti Mozgalom Párt).