2017. augusztus 22., kedd

Életveszélyben volt a késelés sértettje

A Maros megyei ügyészség szóvivője közölte, hogy 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosludasi férfit, aki ellen alapos gyanú merült fel egy gyilkossági kísérlet elkövetésének ügyében.

A gyanú szerint 2017. augusztus 12-én spontán konfliktus alakult ki az előtt a tömbház előtt, amelyben a gyanúsított, V. E. T. és a sértett, Ș. M. D. is lakik. A gyanúsított egy 16 centiméter pengehosszúságú konyhakéssel három szúrást ejtett a sértett gyomortájékára, valamint egyet a bal karjára. A sértett védekezésképpen egy bottal ütéseket mért a támadója lábára. 

A konfliktus mindkét résztvevőjét mentővel szállították be a marosvásárhelyi sürgősség kórházba. Az igazságügyi orvostani szakértő megállapította, hogy a sértett a bántalmazás miatt 30–35 napos gyógykezelésre szorul, valamint, hogy az élete veszélyben volt. Augusztus 18-án az ügyészek elrendelték a bűnügyi kivizsgálás megkezdését és V. E. T. gyanúsított őrizetbe vételét gyilkossági kísérlet és a közrend megzavarása miatt. Még ugyanazon a napon a gyanúsítottat előállították a marosvásárhelyi ügyészségen előzetes letartóztatás elrendelésének javaslatával. Az ügyészség helyt adott a javaslatnak, és elrendelte a gyanúsított 30 napra szóló előzetes letartóztatásba való helyezését. 
A gyanúsított óvást nyújtott be a döntés ellen. Az ügyészség szerint alapos bizonyítékok állnak rendelkezésre az eljárás törvényességét illetően, s ezeket a megyei rendőr-főkapitányság és a ludas városi rendőrség vizsgálatai támasztják alá. A nyomozást folytatják a konfliktus körülményeinek kiderítésére, valamint annak megállapítása végett, hogy kit terhel a jogi felelősség a kialakult helyzetért. A szóvivő hangsúlyozza, hogy a bűnügyi vizsgálat jelenlegi szakasza nem zárja ki a gyanúsítottnak az ártatlanság vélelméhez való jogát.

Forrás: Székelyhon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése