 |
Fotó: LudusOnline |
Adrian Olarut, a marosludasi I-es Számú Általános Iskola tanárát kérdeztük a január végén megjelent „Luduş, o istorie neterminată” – “Marosludas, egy be nem fejezett történet” című történelmi könyvéről:
Marosludas Oldala: Tanár úr, Önt a Marosludas Oldala olvasóinak nagy része már ismeri, mégis meg szeretném kérdezni, ki valójában Adrian Olaru ?
Adrian Olaru: Hát elsősorban Adrian Olaru vagyok, ahogyan a személyazonossági igazolványomban is írja, ha mégsem lenne eléggé egyértelmű, akkor fej van a füleim között, orr a szemgolyóim között és egyik lábamat a másik elé téve lépek. Viccet félretéve egy átlagos ember vagyok, már 32 éve tanítok, és nagy elkötelezettséget érzek munkám iránt. Többször felmerült annak a lehetősége, hogy más irányba induljak el, de ezt sosem tettem meg mivel nagyon szeretem a munkámat és a gyerekeket. Iskolai aktivitásom mellett a történelem foglalkoztat leginkább, már ifjú korom óta szenvedélyt érzek iránta, olyan, mint az első szerelem, amelyet sosem lehet elfeledni. Mai napig sok történelemmel foglalkozó írást olvasok és saját magam is írok, amikor erre lehetőség van. Ezek mellett nagyon szeretek olvasni, zenét hallgatni, biciklizni és természetesen filmeket nézni.
M.O.: Milyen volt az első találkozása a marosludasiakkal, milyen benyomást keltettek Önben ?
A.O.: Az egyetemi tanulmányaink befejezése után feleségemet Mezőcekedre, míg engem Kerelőszentpálra helyeztek ki, ezért úgy döntöttünk, hogy Marosludasra költözünk, ahonnan könnyen ingázhattunk mindkét településre. Marosludasra először 1985 augusztus 28-án érkeztünk, a hosszú út után a helyi hotelben szállásoltak el, ahol tisztálkodni szerettünk volna, de kiderült, hogy nemhogy meleg víz, de még hidegvíz sincs. Ezek után elindultunk a városba nézelődni, mentünk, mentünk, majd megkértünk egy járókelőt, hogy mondja el nekünk, hol található a város központja. Kérdésünkre a járókelő nagyot csodálkozott és közölte velünk, hogy már áthaladtunk a központon. Most visszagondolva már valahol az Eminescu utca környékén jártunk. Ezek után két hétig Szentpálon laktunk míg sikerült Ludason albérletet találni, azóta is, már 32 éve itt lakunk.
A marosludasiak nagyon segítőkészek voltak, egy hölgy elkísért minket a hotelhez habár nem abba az irányba indult, nagyon könnyen alkalmazkodtunk, mivel rendes és segítőkész emberek vettek körül minket.