2020. március 9., hétfő

Útkorszerűsítés a vasúti átkelőknél

Az országutak biztonsága a cél

Maros megyében és a megyehatárnál több vasúti átjáró környékén – a járművezetők bosszúságára – évek óta tengelytörő kátyúk nehezítik az átkelést. Azoknak, akik nem rendelkeznek kellő helyismerettel, továbbhaladás helyett a legközelebbi autójavító műhelybe vezethet az útjuk. A vasúti átkelők országúti szakaszait idén megjavítják, a vasúttársaság azonban egyelőre nem szándékozik korszerűsíteni a vasúti átjárókat. Így félmegoldással kell megelégedniük a járművezetőknek, valahányszor Marosludason, Balavásáron, Szovátán vagy Parajdon haladnak át. 

Kis Istvánt, Marosludas alpolgármesterét a település kijáratánál lévő, évtizedek óta hepehupás átkelő kapcsán kerestük meg újra. Mint kifejtette, az országos út- és hídügyi igazgatóság ügykezelésébe tartozik a vasutat átszelő országút karbantartása, a vasúttársaság pedig a vasútvonalak karbantartásáért felel. Tavaly a marosludasi vasúti átkelőhelyen a vasúttársaság úgymond végzett javításokat, de teljesen eredménytelenül, mivel az átkelés azóta is éppolyan nehézkes, mint a javítás előtt volt. Annak ellenére, hogy a vasúttársasághoz tartozik a sínek és betonaljzatok karbantartása és kicserélése, a jelek szerint nem szándékoznak jelentősebb beruházásokat eszközölni a Sármás–Marosludas vasútvonalon. A járatot az InterRegio magánfuvarozó cégnek adta haszonbérbe az országos vasúttársaság, és talán amiatt is hanyagolják a karbantartását, mert nem számít fő vasútvonalnak. „Többször is kértük átiratban a vasúti átkelő javítását, amit általában figyelmen kívül hagytak, a tavaly végre hozzákezdtek, de csak látszatjavítást eszközöltek, és rövid időn belül újra a régi, rossz állapotába került. Ez nagyon nagy probléma a városon áthaladó, amúgy is zsúfolt forgalom miatt, mert a járművek a vasúti átjárónál annyira lelassulnak, hogy az E60-as út forgalma teljesen besűrűsödik, és végeláthatatlan karavánok araszolnak végig a városon egész évben, nyári időszakban pedig valósággal megbénítja a közlekedést az a problémás vasúti átjáró”.

2020. március 6., péntek

Március 15 - Ünnepi megemlékezés


Maros Művészegyüttes - Valaki jár a fák hegyén

RMDSZ30 - Mindig a Magyarokért Karaván

A Maros megyei RMDSZ a Maros Művészegyüttes közreműködésével, az RMDSZ 30 – Mindig a Magyarokért Karaván keretében valósult meg. Ennek keretén belül 2020. március 11-én, este 17 órától a Maros Művészegyüttes Valaki jár a fák hegyén című  előadását tekinthetik meg az érdeklődők a Marosludasi Művelődési Házban.

Valaki jár a fák hegyén...
Kányádi Sándor emlékére.

A műsor Kányádi Sándor csodálatos szellemiségét idézi meg. Felidézi verseit és nagyszerű elévülhetetlen gondolatvilágát, nézeteit és az őt körülvevő világot, megjeleníti a tájakat, szülőföldjét és szépségeit.
A ,,vidékeket’’ melyben különleges eseményekkel teli életét élte táncok jelenítik meg.

Zene- ifj.- Csoóri Sándor
Rendezés, koreogáfia- Juhász Zsolt
Koreográfus munkatársa- Ágfalvi György
Forgatókönyv, szerkesztés- Novák Ferenc- Tata
Igazgató- Barabási Attila Csaba

A rendezvény keretén belül, tekintettel a héderfáji közösség korlátozott anyagi helyzetére, a gyülekezet nevében, adománygyűjtést szervezünk és anyagi lehetőségeik függvényében kérjük, hogy támogassák a tragikus következményekkel járó, február 8-ra virradóra leégett héderfáji református templom haranglábának helyreállítási munkálatait.

Forrás: Maros Művészegyüttes Facebook oldala

2020. március 3., kedd

Puck Bábszínház - Csipike

Marosludasi és környékbeli óvodások és kisiskolások figyelmébe! 2020 március 9-én, a Művelődési Házban, délelőtt 9.30-kor!

Szerző: Fodor Sándor
Rendező: Varga Ibolya
Díszlet-, bábtervező: Ioana Olăhuţ
Zene: Venczel Péter
Előadják: Giriti Réka, László Réka, Patka Ildikó, Pünkösti Laura, Varga Ibolya m.v., Csortán Márton, György László, Kötő Áron, Okos Attila Ákos, Urmánczi Jenő

Ajánlott korosztály: 3+

Biztos találkoztál már Csipike nevével, de emlékszel-e, hogy milyen egy elrettentő példa, vagy hogy mi az a tudományos meggyőzés? A bábszínházi előadásban választ találsz a kérdésekre és meghallgathatod, hogy hogyan vokalizál Szarvasbika, és mit énekel az erdő kórusa. Csipikét, az erdő jóságos urát megkísérti a zsarnokság szelleme, a megszokott kedvességét önkényes, gonosz döntések és parancsoló hangnem váltja fel. Nyúl meg is kérdezi tőle: „ezután is szerethetünk-e téged, Csipike, Urunk és Parancsolónk és Erdő Jótevő Réme, vagy ezután nem lehet, mivelhogy csak félnünk kell tőled…?”

A falánk és sértődékeny Kukucsi eltűnik, így látszólag nincs ki észhez térítse az egyre gonoszabb Csipikét és visszahozza régi kedvességét. Zúgolódik az erdő, a méhek már lázadásra készülnek, de Vadmalac bátorságának köszönhetően kiderül Csipike turpissága: kitudódik Rettenetes Réz úr kiléte, azé, akivel Csipike mindenkit ijesztegetett. A hatalomról szóló tanulságos történet közös, békés, vidám vacsorával zárul.
„Ez náluk megvan.” – mondja kezeit kitárva Csipike, és vár Téged a Puck Bábszínházba!

Forrás: Puck Bábszínház oldala

Farsang Marosludason

Február 15-én szórakoztató farsangi műsor volt Marosludason.

Színpadra álltak a Hajdina, a Pohánka, a Tatárka néptánccsoport és a Haricska hegedűsei. A zenekari kíséretet az Ördögszekér biztosította. 

Összeállították Szász Nóra Violetta és Kovács Szabolcs, a Maros Művészegyüttes táncosai.

A közönség moldvai, felcsíki, ördöngösfüzesi táncokat láthatott, de a zalai ének- és táncvilágból, mondókákból, szokásokból is ízelítőt kapott. 

A farsangi egyvelegtől robbant a színpad, amikor a hajdinás legények soraiból kiváló haricskás hegedűsök zenélni kezdtek, majd magyarlapádi pontozót és csárdást táncoltak. Sinkó András tanár úr tanítványai kitettek magukért. Ilyen s ehhez hasonlók adják egy előadás savát-borsát!