A XIV. Kárpát-medencei folklórtalálkozó „könnyektől áztatott”-ként marad sokunk emlékezetében, szívében.
Egyik szemünkben az elkeseredettség együttőrzésének könnyei – imakönyvvel a kezemben, szolidarításként a marosvásárhelyi római katolikus líceum igazgatója ellen idítottak miatt –, a másikban a boldogság örömkönnyei: lányaink édesanyái, nagymamái és sokan mások, látván a 13 pohánkás lányt a magyarszovátiban, később az öt hajdinást a bonchidaiban, amint az újonnan készült népiviseletben átszellemülve pörögtek, forogtak. Mintha angyalok lepték volna el a színpadot, oly látványnak lehettünk nézői, tanúi. Premier volt, lélekemelő, elbűvölő.
– Az ember főleg három területen fúrja át a véges lét felszínét, hogy a végtelen mélyeibe eressze bele emberségének gyökereit: a megismerés folyamatában, a szeretet abszolút odaadásában és a föltétlen elkötelezettség szabadságában. ...Ezt csak az vállalhatja, aki képes föltétlen hűséggel szolgálni egy eszmét vagy közösséget. Táncoló lányainkkal, fiainkkal erre tettük le a garast – vallomással nyitotta a rendezvényt az egyesület elnöke.