Hangossá vált Marosludason az Ifjúsági park, hiszen a XXIII. Kárpát-medence gyöngyei folklórfesztiválra sereglettek össze a meghívottak. A csoportok a Maros-híd lábánál sorakoztak fel, hogy a túlsó parton álló Petőfi-szoborhoz vonuljanak.
Tóth Sándor fesztiválszervező Petőfi szabadság–szerelem kettősével reflektált arra, hogy miként motivál e két fogalom a néptáncosok lelkületében. Ezután a megjelentek egy-egy csokor virágot helyeztek a szobor talapzatára.
Polgárőrségi felügyelet alatt népi parádét tartva tért vissza a több mint 140 táncos a parkba. Felsorakoztak a szabadtéri színpad előtt. Dr. Tóth Mária Orsolya néprajzkutató, alapító hajdinás, moderátor a színpadra kérte Szabó Gellért református lelkészt, akinek lelkesítő fohásza Teremtőjéhez emelt megannyi szívet, lelket, majd áldását adta a rendezvényre. Ezt követően a szervező színpadra kérte a vendégegyüttesek vezetőit, akik bemutatták csoportjaikat. A Hajdina Néptáncegyüttes tagjai virágcsokrot, az ajándékszatyorban emléklapot és egy Hajdina-bögrét, illetve egy kupa szívvidámítót adtak át nekik.