szerda, május 04, 2016

Újabb kezdet

A hírek szerint június 1-től elkezdik – vagy inkább folytatják – az erdélyi autópálya újabb szakaszait. 

Az Aranyosgyéres – Nyárádtő közötti részt három szakaszban árverezték, a Maroskece – Marosugra szakaszt az Astaldi, a Marosugra – Nyárádtő szakaszt a Strabag és a Straco közösen „vitte el”. A kormányfő infrastruktúrával kapcsolatos kérdésekben illetékes tanácsadója azt nyilatkozta, hogy kiadták a munkálatok megkezdését lehetővé tevő rendeletet a Marosugra – Nyárádtő szakaszra, a kivitelezési idő 12 hónap, a negyedmilliárd lej értékű beruházást a Strabag és a Straco cég végzi. A mintegy 60 kilométeres, Aranyosgyéres – Marosvásárhely közötti sztrádaszakaszt eredetileg még a Bechtelnek kellett volna megépítenie, azóta kormányok váltották egymást, osztották-szorozták a pénzt, rajzolgatták a nyomvonalat de út még nincs. 

Szerencsére ezt az új szakaszt nem avatta fel kormányfő, bár kampányidőszak van. Mint annak idején, amikor Victor Ponta vágott ünnepélyesen szalagot a Koronka – Nagyernye terelőút munkatelepénél. Rossz ómen lenne. Az nem biztos, hogy a bejelentésnek nincs köze a választásokhoz, hamarosan kiderül. Egyrészt a Marosludasi Polgármesteri Hivatal közleményt adott ki, amely szerint a kivitelező munkaerőt keres (különböző szakmájúakat), másfelől azokkal az ingatlantulajdonosokkal tartanak megbeszélést holnap és holnapután, akiknek földterületein a tervek szerint áthalad a sztráda. Előbbi a munkaerőpiacot zavarhatja meg kissé a régióban, hiszen máris mintegy félszázan nyújtották be önéletrajzukat, a nagyobb fizetés reményében az építkezésnél munkát vállalókat pedig a kisebb helyi cégeknek nehéz lesz pótolni. A gondot inkább az jelenti majd, hogy a területek nagy része nincs telekelve a jelenlegi tulajdonos(ok) nevére, a kisajátítás pedig emiatt nehézkes lesz. Akárcsak Jedd esetében, ahol teljesen elakadt a beruházás, éppen a rendezetlen tulajdonviszonyok miatt. Információink szerint Marosludason az érintettek több mint fele esetében még a hagyatéki eljárást sem folytatták le. A szóban forgó, kisajátításra váró ingatlanok négyzetméteréért tudomásunk szerint valamivel több mint egy lejt ígértek, az emberek pedig valószínűleg ennél sokkal nagyobb összegre számítottak. Sok esetben a kisajátítási ár nem fogja fedezni még a hagyatéki per és a telekelés költségeit sem. Nem kizárt tehát, hogy az ár miatt pereskedés lesz az Országos Útügyi Vállalat (CNADR) és a földtulajdonosok között, és az sem, hogy a tulajdonviszonyok rendezése miatt elhúzódnak a munkálatok. A kisajátítási eljárás felgyorsítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a versenytárgyalások nyertesei a szerződésnek megfelelően elkezdhessék és határidőre befejezhessék a munkát. Így aztán, ha 2016-ban nem is autózhatunk Marosvásárhelyről Biharkeresztesig autópályán, amint azt a volt kormányfő, Victor Ponta Marosvásárhelyen megígérte, talán jövőben megtehetjük. 

Forrás: Népújság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése