kedd, november 26, 2019

A magyar szórvány napja Marosludason

November 15-én, a magyar szórvány napján a vers, a kórusének, a magyar néptánc volt a „főszereplő” Marosludason.

A Szózat akkordjai után dr. Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának első beosztott konzulja a szórványban élők értékőrző és -hordozó szerepét emelte ki, azt a kitartást, áldozatot, amit minden körülmény ellenére vállalnak.

Czirmay Levente Csaba, a helyi református egyházközség lelkésze, a Marosi Református Egyházmegye esperese szólt az egybegyűltekhez, majd az isteni kegyelem áradásának áldására hívta fel a figyelmet. Ezt követően a református egyházközség vegyes karának lélekemelő fellépése következett Czirmay Izabella vezetésével. 

A marosludasi Hajdina, a Pohánka és a Tatárka néptánccsoportok közös felcsíki táncai következtek. A csoportokat szeptember 18-tól Szász Nóra és Kovács Szabolcs, a Maros Művészegyüttes táncosai oktatják, és teljesen új hangulatot, szemléletet hoztak a csoportok életébe. 

Az 1-es számú általános iskola 5–8.-os diákkórusának fellépése a rendezvény külön színfoltja volt. Kali Sára verses összeállítását s az Aszalos Rozália aligazgató vezette kórust hallgathatta a közönség. Szántó Helén és Varga Réka szavalatai a szórványvilág realitásaira reflektáltak. 

A Hidas Székelykör Néptánc Egyesület táncosai nyárádmenti táncokkal leptek meg, míg a százhalombattai Ifjúforrás Néptáncegyüttes nyárádmagyarósi táncokat ropott, a Donát zenekar kísérte őket.

A Fölszállott a páva vetélkedő közönségdíjával büszkélkedő Bekecs Néptáncegyüttes Ember az embertelenségben című táncszínház-előadásával lépett fel. 

Emlékezetes est volt.

Szövérffy Emese

Forrás: Népújság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése