2020. március 9., hétfő

Útkorszerűsítés a vasúti átkelőknél

Az országutak biztonsága a cél

Maros megyében és a megyehatárnál több vasúti átjáró környékén – a járművezetők bosszúságára – évek óta tengelytörő kátyúk nehezítik az átkelést. Azoknak, akik nem rendelkeznek kellő helyismerettel, továbbhaladás helyett a legközelebbi autójavító műhelybe vezethet az útjuk. A vasúti átkelők országúti szakaszait idén megjavítják, a vasúttársaság azonban egyelőre nem szándékozik korszerűsíteni a vasúti átjárókat. Így félmegoldással kell megelégedniük a járművezetőknek, valahányszor Marosludason, Balavásáron, Szovátán vagy Parajdon haladnak át. 

Kis Istvánt, Marosludas alpolgármesterét a település kijáratánál lévő, évtizedek óta hepehupás átkelő kapcsán kerestük meg újra. Mint kifejtette, az országos út- és hídügyi igazgatóság ügykezelésébe tartozik a vasutat átszelő országút karbantartása, a vasúttársaság pedig a vasútvonalak karbantartásáért felel. Tavaly a marosludasi vasúti átkelőhelyen a vasúttársaság úgymond végzett javításokat, de teljesen eredménytelenül, mivel az átkelés azóta is éppolyan nehézkes, mint a javítás előtt volt. Annak ellenére, hogy a vasúttársasághoz tartozik a sínek és betonaljzatok karbantartása és kicserélése, a jelek szerint nem szándékoznak jelentősebb beruházásokat eszközölni a Sármás–Marosludas vasútvonalon. A járatot az InterRegio magánfuvarozó cégnek adta haszonbérbe az országos vasúttársaság, és talán amiatt is hanyagolják a karbantartását, mert nem számít fő vasútvonalnak. „Többször is kértük átiratban a vasúti átkelő javítását, amit általában figyelmen kívül hagytak, a tavaly végre hozzákezdtek, de csak látszatjavítást eszközöltek, és rövid időn belül újra a régi, rossz állapotába került. Ez nagyon nagy probléma a városon áthaladó, amúgy is zsúfolt forgalom miatt, mert a járművek a vasúti átjárónál annyira lelassulnak, hogy az E60-as út forgalma teljesen besűrűsödik, és végeláthatatlan karavánok araszolnak végig a városon egész évben, nyári időszakban pedig valósággal megbénítja a közlekedést az a problémás vasúti átjáró”.

A vasúti átjárók felújítása kapcsán kérdeztük a Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság vezetőségét. Megtudtuk, hogy rövidesen megkezdik a vasúti átkelőhelyek javítását. Amint Elekes Róbert szóvivő megkeresésünkre kifejtette, február 27-én mutatták be azt a projektet, amely a közúti forgalom biztonságát célozza. A munkálatot megrendelő Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság és a kivitelező Vesta Investment Kft. közösen ismertette a terv részleteit. 

A Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság 34 vasúti átkelőt korszerűsít, ez azonban nem foglalja magában a vasúttársaság ügykezelésébe tartozó sínek és kiöregedett, megrongálódott beton talpfák felújítását. A vasúti sínektől számított ötméteres táv a CFR ügykezelésébe tartozik, feladata volna annak is a karbantartása. Ennek ellenére a vasútvonalakon áthaladó országutakat a vasúti sínekig tartó szakaszon is felújítják, mivel egyértelmű, hogy a vasúttársaság nem hajlandó ezt elvégezni.

A vissza nem térítendő európai uniós alapokból finanszírozott 2014–2020-as országos program célja a közúti forgalom biztonságát növelni 246 országutat átszelő vasúti átkelőhelyen jövő év végéig. A beruházás 34.324.881 lejbe kerül, a kivitelezésre 24 hónap áll rendelkezésre. Maros megyében a tervek szerint az idén elvégzik a tervezett felújításokat: Balavásáron a 13-as országút 145+944 kilométerénél, Marosludason a 15-ös országút 32+320-as km-erénél, Kissármáson a 16-os országút 42+606 km-énél. A megyehatárnál a 13A országúton Szováta és Parajd között, valamint Parajdon a 40+989-es km-nél. 

A felújítással a közúti közlekedés biztonságát növelnék, ennek érdekében jelzőtáblákat, napelemes világítótesteket szerelnek fel a vasúton áthaladó országút mellé, a sorompó és jelzőtábla közé 50 méteren csúszásgátló szőnyeget, sávelválasztó oszlopokat, figyelemfelkeltő és sebességcsökkentő bordázott csíkokat építenek az aszfaltba.

A Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság vezérigazgatója, Mariana Ioniţă hangsúlyozta, hogy március-áprilisban tervezik a CNAIR ügykezelésében lévő or-szágutak és autópályák hiányosságainak a felmérését annak érdekében, hogy elkezdhessék az utak rendbetételét. Felleltározzák az útburkolaton megjelent kátyúkat, repedéseket, gyűrődéseket, a sáncokat, hidakat, átereszeket kitakarítják annak érdekében, hogy biztosítsák a víz lefolyását, a korlátokat kijavítják vagy újakkal helyettesítik stb. Ugyanakkor pótolják a hiányzó jelzőtáblákat, karbantartják, kitakarítják a parkolókat. 

Forrás: Népújság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése