2020. szeptember 18., péntek

Átadták a Marosludas határában épült sztrádaszakaszt.

Az államfő és kormányfő részvételével adják át pénteken délután a Radnót és Maroskece közötti autópályaszakaszt. Ha minden a tervek szerint halad, a Kolozsvárt Marosvásárhellyel összekötő sztráda 2021 végére készül el. 

Az észak-erdélyi autópálya újabb, 17,9 kilométeres szakaszát nyitják meg pénteken a forgalom előtt. Radnót és Maroskece között 2016 májusában kezdődtek el a munkálatok. A kivitelezéssel egy négy cégből álló konzorciumot bíztak meg, amelynek tagjai az olasz Astaldi SPA, a Max Boegl Románia, az Astalrom Rt. és a Consitrans kft. A munkálatok előzetesen meghatározott időtartama 16 hónap volt, amiből végül több mint 50 hónap lett. A sztrádaszakasz 438 millió lejbe került. 

A beruházás leginkább problematikus része a maroskecei csomópont megépítése volt. Ez tulajdonképpen nem ehhez a sztrádaszakaszhoz, hanem a Maroskece és Aranyosgyéres közöttihez tartozik, ám nélküle lényegében használhatatlan volna, mivel nem lenne összekapcsolva a Kolozsvárt Marosvásárhellyel összekötő országúttal. Az új sztrádaszakasz a Nyárádtő és Radnót közöttihez kapcsolódik, teljes hosszuk 32 km.

Az új sztrádaszakasz megnyitásával egy lépéssel ismét közelebb kerültünk ahhoz, hogy autópályán lehessen eljutni Marosvásárhelyről Kolozsvárra. Elméletileg erre jövő év végén már lehetőség lesz, mivel addigra a még épülőfélben levő mindkét sztrádaszakasznak el kellene készülnie. 

Ha a szerződési feltételek jelentetnének bármit is Romániában, a Maroskece és Aranyosgyéres közötti részen már rég koptathatnánk az aszfaltot, a 2016 májusában elkezdett beruházás lebonyolítására ugyanis 16 hónapot adtak meg. Ám a közúti Infrastruktúra-kezelő társaság (CNAIR) tájékoztatása szerint mostanáig a munkálatoknak csupán 38 százalékát végezték el. A sztrádaszakaszt 2021 végén vagy 2022 elején nyitják majd meg a forgalom előtt. A 280 millió lej értékű munkálatokat a Straco Grup – Specialist Consulting – Total Road konzorcium végzi. 

Ez van még hátra Marosvásárhely és Nyárádtő között egy rövid, mindössze 4,5 kilométeres autópálya szakaszt kell még megépíteni, amit egy 4,7 kilométeres bekötőút rendszer egészít majd ki. Ennek kivitelezője az osztrák Strabag. A munkálatok értéke 192 millió lej, elvégzésükre 18 hónap áll a vállalat rendelkezésére. A szerződést idén májusban írták alá, ami azt jelenti, hogy elméletben 2021 decemberében már közlekedni lehetne ezen a sztrádaszakaszon. Némi szkepszisre ad okot, hogy eddig minden egyes sztrádaszakasz esetében a valós kivitelezési idő többszöröse volt a szerződésben rögzítettnek.

Az még inkább a jövő zenéje, hogy mikor lehet majd végig sztrádán haladva eljutni Marosásárhelyről a magyar határig. Az észak-erdélyi autópálya egyes szilágysági és bihari szakaszain el sem kezdődött a munka, a Bisztraterebes és Berettyószéplak közti részre még a versenytárgyalást sem tartották meg. A Magyarnádas és a Bors II határátkelő közti 151 kilométeres szakasz a legoptimistább becslések szerint leghamarabb 2025-re készülhet el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése