szerda, december 16, 2015

Marosludasi Személyiségek: Cseh András Andor

Cseh András Andor 1895. szeptember 12. született Marosludason, az Eper utcai családi házban (a kisállomás részén). Elemi tanulmányait a marosludasi állami magyar iskolában végezte majd teológiai tanulmányokat végzett. 
Ezeknek az elvégzése után erdélyi egyházmegyés római katolikus pappá szentelték 1919-ben. 1919-1924 között Nagyszebenben mint római katolikus plébános működött. 1924-ben az egyház elbocsátotta az egyházmegyéből, hogy idejét és erejét az eszperantónak szentelhesse. 
Diákként kezdett el az eszperantóval foglalkozni, Nagyszebenben dolgozna ki az eszperantó nyelvtanulási rendszerét (1920), melyet nevéről Cseh módszernek is neveztek. Módszerének sikere után tanfolyamokat tartott Ploieşti-ben (1921) Marosvásárhelyen, Kolozsvárott (1921-1923), Bukarestben (1922-1924). Az Eszperantó Világszövetség romániai fődelegátusa volt (1929) a Román Eszperantó Központ alapító igazgatója (1922-1924), a genfi Eszperantó Világszövetség titkára (1927-től). 
Oktatási módszeréről előadásokat tartott az edinburghi Nemzet Eszperantó Egyetemen (1926). Eszperantó tanfolyamot rendezett Danzigban (1927), Svédországban (1928), Budapesten (1929), Arnheimben (1930), Krakkóban (1931). 

1930-tól Hollandiában telepedett le és a róla elnevezett és máig működő Nemzetközi Cseh Intézetben tanított. Katolikus és protestáns tanítványai egyaránt voltak, s mivel megszegte a korabeli egyházi törvényeket a harlemi püspök felfüggesztette papi hivatásából (1935), s csak 1978-ban rehabilitálták. 
Tagja volt az Eszperantó Világszövetségnek 1934-től és az Eszperantó Akadémiának (1938-1969). A hágai "La Praktika" című eszperantó folyóirat szerkesztője volt.
1979. március 9-én halt meg Hágában (Hollandia). Az eszperantó reménykedő megtervezett szerkezetű egységes nyelvtanú könnyen elsajátítható nemzetközi segédnyelv. Az eszperantó alapvetően a germán és a latin nyelvek leegyszerűsített formája, mintegy 15000 szóelemből több mint 100 ezer szó képezhető. Az ábécéje 28 betűből áll, egy betű csak egy hangot jelöl.

Forrásanyag: Zágoni Jenő - Satás életút (a hét 19795).

Szekeres Adél

5 megjegyzés:

  1. Köszönjük a Tanárnőnek a részletes leírást Cs. A .Andorról ,jó tudni ,hogy hires emberek születtek és indultak Marosludasról .! További jó kutatómunkát !

    VálaszTörlés
  2. Köszönet Szekeres Adélnak a bemutatóért. Jómagam nyelvész és eszperantó tanár is vagyok. Cseh András módszerét tanulmányozva a 90-es évek elején Hágaba vezetett az utam, önkéntesként dolgoztam az általa alapított intézetben. E kutatómunka eredményeként írtam róla egy könyvet, amit születésének 100. évfordulója alkalmából adtam ki jómagam "Memorlibro omaĝe al Andreo Cseh" címmel. http://edukado.net/biblioteko/libroj?iid=9435. Tucatnyi levele és személyes tárgya van a birtokomban. Életéről és munkássgáról van még egy másik terjedelmes biográfia könyv is, az is eszperantó nyelven. Cseh András nevét és módszerét emberek milliói ismerték és ismerik az eszperantó közösség több mint száz országában. Büszkék lehetünk rá. Amennyiben szülőhelyén mélyebben meg szeretnék ismerni munkásságát, többedmagammal szívesen segítünk. Üdvözlettel, Kováts-Smidéliusz Katalin, Hága, Hollandia

    VálaszTörlés
  3. Kedves Kovats Katalin tanarno!Orommel olvastam,hogy a Cseh Andorrol kozolt cikkem tetszett es hogy On szakembere a temanak.Szivesen vettuk az ajanlatot egy Cseh-rendezvennyel kaocsolatosan,annal inkabb,hogy itt Ludason keveset tudunk az eszperanto nyelvrol es annak tanitasi modszereirol.Felvettem a kapcsolatot varosunk romai-katolikus foesperesevel,aki orommel egyezett bele,hogy megemlekezzunk Cseh Andorrol.Szeretnenk szervezni egy megemlekezo eloadast,ahol jo lenne ha bemutatnank az Onok birtokaban levo Cseh-anyagot,mivel itt nalunk semmi anyag nincs.En tortenelem tanar vagyok es kutato munkam kozben talaltam ra Cseh Andor adataira ,az 1902-1903-anyakonyvben iskolank leveltaraban.De csk ennyi van.Ha beleegyeznek egy Kiallitas es eloadas szervezesebe,kernenk kozolni az idopontot,amely megfelelo lenne.Udvozlettel,Szekeres Adel

    VálaszTörlés
  4. Kedves Adel, kerem, hogy a tovabbi levelezest imelben folytassuk. Cimem: katalin.kovats(kukac)gmail.com. Varom meglereseset. Udvozletttel: Katalin

    VálaszTörlés