kedd, október 29, 2019

Szolgáltatások az önkormányzat kezében

Marosludason Kis István alpolgármester fogadott hivatalában, lapunknak és olvasóinknak a város újdonságairól számolt be. 


A város vette át a közszállítást 

– Jó hír, hogy október 11-től az önkormányzat cége átvette a városi közszállítást, amely révén javítani igyekszünk a közlekedés minőségét. A város öt buszt vásárolt Eindhovenből, részletre, amit részben a bérletek és jegyek árából fogunk fedezni. A menetrendet közöltük a lakossággal. Két busz egy időben indul, egyik az Eczkentelepről, másik Marosgezséből, s valahol az út közepén, a központban találkoznak. A hajnali buszok reggel 4.45 órakor indulnak, a késő estiek pedig 22 órakor. Csúcsidőben négy busz közlekedik a vonalon, hiszen az iskolások számára különjáratot indítunk, s ezeken feltüntetjük, hogy kizárólag a tanulóké. A buszok egy irányban körülbelül 50 perc alatt teszik meg a távot. Ezekkel a járatokkal lefedjük a városi közszállítást. Egy vonalra a jegy 2 lejbe, a havi bérlet pedig 60 lejbe kerül. Az elemisek és az V–VIII. osztályos gyermekek számára a szállítás ingyenes, a középiskolásoknak pedig 50 százalékos kedvezményt biztosítunk. A nyugdíjasok számára differenciált a kedvezmény. Azok, akiknek 800 lej alatt van a nyugdíjuk, havi 20 ingyenjegyben részesülnek, akiknek 800-1500 lej közötti a nyugdíjuk, 10 ingyenjegy jár. A rokkantaknak, hátrányos helyzetűeknek, háborús veteránoknak ingyenes a közszállítás.
A diákok és a nyugdíjasok a Marosludasi Polgármesteri Hivatal szociális osztályán válthatják ki az úti okmányokat. Az ingázók egyelőre a szállítási cég székhelyén (Ciocârliei–Pacsirta utca 1.) vásárolhatják meg a bérletet, de a. cég megoldást talál arra, hogy az ingázók a gyárakban, üzemekben vehessék át a bérletet. Buszjegyek a gépkocsivezetőnél vásárolhatók.

– Az is jó hír, hogy elkészült a város mobilitási terve, s ez lehetőséget teremt arra, hogy a következő uniós pályázati ciklusban, 2021 és 2027 között elektromos buszokra és útjavításra is pályázzunk – fogalmazott az alpolgármester. 

Szabadidőközpont a holtág övezetében 

– Miután lejárt a Maros holtágának adminisztrálására vonatkozó szerződés, az önkormányzat ezt a feladatot is ellátja. A terület rendezése elkezdődött, világítást biztosítanak, utat javítanak, hogy a holtágat minél jobb körülmények között vehessék birtokba a sporthorgászok. A napi bérlet 30 lejbe kerül, a marosludasi nyugdíjasok 30 lejes havi bérlet birtokában kedvükre horgászhatnak. Engedélyre nincs szükség. A kifogott halból 5 kg-ot lehet elvinni, de a legnagyobb méretű pontyokat, kárászokat vissza kell engedni a holtágba. A ragadozó halak mérettől függetlenül elvihetők, kifogásuknak örvendünk is. A Maros holtágának övezetében a közeljövőben szabadidőközpontot szeretnénk kialakítani. 

Forrás: Népújság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése