szerda, július 21, 2021

Versenytárgyalást hirdettek a Maroskece–Aranyosgyéres sztrádaszakasz munkálatainak befejezésére

Meghirdették a versenytárgyalást az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakasza munkálatainak befejezésére – jelentette be kedd reggel a Facebook-oldalán Cătălin Drulă szállításügyi miniszter.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a „problémás” sztrádaszakasz megépítéséről szóló szerződést 2015-ben hirdették meg és írták alá a kivitelezővel, a munkálatok pedig egy évre rá kezdődtek el. A 15 kilométeres pályaszakasznak 12 hónap alatt kellett volna megépülnie, de 2021-ig csak a 40 százaléka készült el, majd a kivitelező cég fizetésképtelenné vált.

Cătălin Drulă felidézte: mivel idén öt hónap alatt csak egy százaléknyit haladtak a munkálatok, a közúti infrastruktúráért felelős országos társaságnak (CNAIR) nem volt más választása, mint felmondani a szerződést. Tavasszal a bíróság felfüggesztette a szerződés felmondását, ám júliusban elfogadta a hitelezőknek azt a kérését, hogy induljon csődeljárás a vállalkozás ellen. Ezzel a szerződés felmondása jogerőssé vált, és ki lehetett hirdetni egy új versenytárgyalást a sztrádaszakasz munkálatainak befejezésére.

Az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakaszának megépítésére kiírt versenytárgyalást a Straco Grup Kft., a Total Road Kft. és a Specialist Consulting Kft. alkotta konzorcium nyerte meg 2015-ben.

Forrás: Maszol.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése