hétfő, június 27, 2016

Marosludas csapata marad a negyedosztályban

Nem jutott fel a labdarúgó 3. Ligába a Marosludasi Mureșul. Az osztályozó párharcának szombati meccsén is alulmaradt, így jövőre is a megyei bajnokságban vadássza a pontokat.

Miután az első találkozón a ludasi együttes idegenben 1–0-ra kikapott Fehér megye bajnokától, az Alvinci Mureșultól, készülhetett a szombati visszavágóra. Már a mérkőzés elején hátrányba kerültek a hazaiak, a 8. percben egy szabadrúgást követően Mădălin Popa elé került a labda, aki tíz méterről a hálóba lőtt. A nagy hőség miatt a félidő közepén frissítő szünetet rendelt a játékvezető, de ezt követően jóformán vissza sem tudtak rázódni a játékba a ludasiak, újabb gólt kaptak: Alin Apetri szerezte meg az alvinciek második találatát, a csatár közelről a léc alá bombázott. Kisebb-nagyobb helyzeteket a hazaiak is kialakítottak, de szépíteni nem tudtak.

A második félidőben már jobban látszott a játékon, hogy nem csak egymás ellen kell küzdjenek a játékosok, hanem a hőséggel is. Ludas csapatának már nem maradt sok esélye, hiszen négy gólt kellett volna rúgnia, hogy kiharcolja a feljutást. Ezt már nem igazán erőltették, és a 79. percben még kaptak egy kegyelemdöfést. Ismét egy szabadrúgás után Ionuț Bratima húsz méterről célozta meg a hálójukat, a hazaiak kapusa, Gabriel Rotaru még kiütötte, de a kipattanóra egyedül érkezett Silviu Iacșa, aki az üresen maradt hálóba gurított. 3–0-ra nyertek az alvinciek, akik jövőtől a 3. Ligában játszhatnak. Marosludas csapata marad a negyedosztályban.

Tavaly a Nyárádtői Viitorul sem tudott nyerni az osztályozó mérkőzésen, a Brassó megyei Szászhermány csapata kettős győzelemmel ütötte ki. Marosludas három évvel ezelőtt játszhatott már osztályozó mérkőzést, akkor az FK Csíkszeredát 3–2 verte meg semleges pályán, azonban a ludasiak nem vállalták a szereplést. Maros megyét továbbra is két csapat képviseli a 3. Ligában: a Szászrégeni Avântul és a Radnóti SK.

Egyébként két együttes nem jelent meg a visszavágón (pénzügyi okokra hivatkozva jelezték a szövetségnél, hogy nem utaznak el), de volt olyan csapat, mely már a párharcok sorsolása után kijelentette, hogy nem akar a 3. Ligában játszani.

A következő csapatok jutottak fel a harmadosztályba: Sportul Chişcani (Brăila), Axiopolis Cernavodă (Konstanca), Arsenal Malu (Gorj), Flacăra Moreni (Dâmbovița), CS Păuleşti (Prahova), Petrolul Berca (Buzău), Avântul Valea Mărului (Galac), Siretul Lespezi (Iași), Voinţa Ion Creangă (Neamț), FC Beszterce (Beszterce-Naszód), Sülelmedi Viitorul (Máramaros), Alvinci Mureşul (Fehér), Csermői Gloria (Arad), Temesvári Ripensia (Temes), Resicabányai MSK (Krassó-Szörény), CS Şirineasa (Vâlcea), Nagyszebeni Hermannstadt FC (Szeben), FC Argeş 1953 Piteşti (Argeș), Rozsnyói Olimpic (Brassó), FCM Alexandria (Teleorman) és Pusztadaróc (Szatmár).

Labdarúgás, 3. ligás osztályozó mérkőzés, visszavágó:
Marosludasi Mureșul–Alvinci Mureșul 0–3 (0–2)
gólszerzők: Mădălin Popa (8.), Alin Petri (26.), Silviu Iacșa (79.)
Marosludas: Rotaru – Vancea, Sasa, Chișu, Sándor, Lechințan, A. Pop, Szakács, Sánta, C. Coc, B. Pop. Cserék: Iszlai, Al. Neșan, S. Neșan, Papp, Sg. Mărginean, Litean, M. Kovács. Edző: Ioan Orosfoian.
Alvinc: Bănică – Dulap, Preda, Iclănzan, Tătar, M. Popa, Bratima, Apetri, S. Iacșa, Culda, Stoianof; cserék: Roman, Albu, N. Rus, A. Moldovan, D. Ianc, Samoilă, Stelea. Edző: Dan Mănăilă.
Vezették: Dan Florin Dreve, Székely Gyula és Doru Claudiu Lucaciu (Kolozsvár).
Kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel feljutott a 3. Ligába az alvinci együttes.

Forrás: Székelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése