Facebook-bejegyzésben vett búcsút a gyulafehérvári vasútállomáson áramütés miatt életét vesztett Alexandru Orosztól a Védelmi Minisztérium.
A tordai tankosoknál szolgálatot teljesítő Orosz törzsőrmester 33 éves volt, ebből 11 évet a román hadsereg kötelékében töltött. 2012-ben egy afganisztáni bevetésen is részt vett a galaci 300-as zászlóaljjal.
Mint korábban írtuk, pénteken reggel életét vesztette Gyulafehérváron egy katona, miután áramütés érte. Alexandru Orosz a december elsejei katonai díszfelvonulásra készülve segédkezett egy Ghepard tank előkészítésén, amikor a baleset történt - közölték ügyészségi források. A katonai járműveket szállító szerelvény Tordáról érkezett meg a gyulafehérvári állomásra. A törzsőrmesteri rangban levő tankvezető felmászott egy Ghepard tankra, és közben hozzáért a sínek fölött húzódó felsővezetékhez. Szemtanúk szerint az áramütés olyan erejű volt, hogy az áldozatot „messzire eldobta, mint egy játékbabát”.
A Fehér megyei rendőrség lezárta az állomás területét, a baleset körülményeinek megállapítása a védelmi minisztérium hatáskörébe tartozik, amely máris érdesítette a Kolozs megyei ügyészséget, hogy a Gemina gyalogoshadosztályot bízta meg a kivizsgálással.
A marosludasi születésű Alexandru Oroszt felesége és 5 éves kislánya gyászolja.

Forrás: Maszol.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése