2018. november 18., vasárnap

Czirmay Csaba Levente marosludasi lelkipásztor vette át a Marosi Református Egyházmegye vezetését

Czirmay Csaba Levente marosludasi lelkipásztor vette át a Marosi Református Egyházmegye vezetését Lőrincz János esperestől. A 30549 lelket számláló egyházmegye történetében most fordul elő először, hogy nem marosvásárhelyi az esperese, és szintén első alkalom, hogy lelkésznőt választottak a főjegyzői tisztségre Berekméri Melinda személyében. A következő mandátumra megválasztott tisztségviselőket csütörtökön, november 15-én iktatták a marosludasi református templomban.

Az iktatási istentiszteleten Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese az 1Kor 1,17–18 alapján hirdette az igét, a közösségek összefogásának fontosságát hangsúlyozva prédikációjában. A lelkipásztor a közösségeket a zenekarokkal állította párhuzamba: ahogyan a zenekaroknak, énekkaroknak szüksége van a hangolásra, az egyénnek, családnak, kis és nagy közösségeknek, gyülekezeteknek egyaránt szüksége van a közös hangon való megszólalásra. „Összehangoltság nélkül Krisztus keresztje érvényét veszíti, ő a közös hang” – jelentette ki Kántor Csaba, aki szerint csak így szolgálhatunk Isten dicsőségére, Anyaszentegyházunk javára.

Az eskütétel után Czirmay Csaba Levente immár esperesként szólt az egybegyűltekhez a 2Tim 2,3 alapján. A marosludasi lelkipásztor elmondta: olyan helyzet elé állította Isten, amelyet nem maga tervezett és kért, de megerősödött abban, hogy az Úr szeretetének karjával irányítja a történéseket. Az első próbatétel éppen a feladat elfogadása, hiszen „hordozni” mindig azt kell, ami vagy aki nem könnyű. A teher azonban csak addig tűnik nehéznek, amíg az ember magára nem veszi, és amint felvette, már segítség is van, az iga pedig gyönyörűségessé válik. „Isten arra kér, hogy csendesen és alázatosan hordozzuk a terheket, hogy csak ő láthassa. Ezért meg kell maradni alázatos szolgaként, tudni kell, hogy kinek a követségében járunk, kire mutatunk” – hangzott el, majd az esperes hozzátette: az alázat manapság látszólag nem divatos, de Krisztus seregében élen járó dolog.

Szabó István egyházmegyei főgondnok köszöntőjében rámutatott: az előző ciklus kihívásokkal, nehézségekkel volt teli, Isten azonban csodáival mindig megsegítette az egyházmegyét, amely továbbra is élhet és virágozhat. Ezért is kell Józsué szavait követni: „én és az én házam népe az Urat szolgáljuk.” Ötvös József nyugalmazott esperes a marosludasi templom 130 évvel ezelőtti építésére tekintett vissza. Elmondta: akkor felmerült a kérdés, hogy miért kell a gyülekezetnek ekkora templom, az elődök azonban mertek álmodni, és vágyuk valóra is vált – az iktatásra zsúfolásig telt épület bizonyítéka ennek.

Máthé Zoltán, a pilismarót-dömösi testvérgyülekezet lelkipásztora vitézségnek nevezte az esperesi hivatal felvételét, amely sok harccal jár. Elmondta, az anyaországiak, ahogyan eddig is, szeretettel fogják szívükben hordozni az erdélyi testvéreket, akik „Krisztus jó vitézei”. Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke szerint Isten mindig annyi terhet tesz az emberre, amennyit az elbír. A közösségi életben fontos a vezető személye, hiszen példát kell mutatnia, de meg is kell hallgatnia a panaszokat, a közösségnek pedig mögé kell állnia, mivel csak így haladhatnak előre.

Marosludas polgármestere, Ioan Cristian Moldovan a helyi közösségek közötti jó együttműködést emelte ki köszöntőjében, Kis István alpolgármester pedig Karácsony Sándor szavaival kívánt eredményes szolgálatot az esperesnek és tisztségviselőknek: „Aki szolgál, az kész az odaadásra, aki szeret, az odaadja magát, aki áldoz, magából ad a másiknak, és ezt a másik el tudja fogadni.” Szabó Pál marosludasi gondnok köszöntő szavai után a helyi gyülekezet kórusa szolgált.

A Marosi Református Egyházmegye megválasztott tisztviselői a következők: Czirmay Csaba Levente esperes, Berekméri Melinda főjegyző, Márton Erzsébet világi főjegyző, Szabó István főgondnok, Nagy Béla gondnok, Simon István L. lelkészi aljegyző, Szép Sándor E. világi aljegyző, Székely Ferencz missziói előadó, Gogolák Csongor jogtanácsos, Kali Szabolcs Barna ifjúsági előadó, Bakó Lóránd műszaki előadó, Bukovinszky Cs. Tünde katekétikai előadó, Bíró Jenő egyházzenei előadó, Simon Levente Zs. számvevő,    Balla Lóránd levéltáros, Rigmányi Arnold pénztáros.

Berekméri Gabriella
Fotó: Kiss Gábor

A cikk forrása és további képek: református.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése