szerda, május 27, 2015

Felújítják a marosludasi közkórházat

7,5 millió lejes felújítási munkálatokba kezdenek a Dr. Valer Russu Marosludasi Városi Kórházban – adja hírül a Zi de zi napilap.

Az épületetet 1964-ben adták át, így jócskán ráfér már a felújítás. Az egészségügyi intézmény vezetősége 2010-ben pályázott uniós támogatásra, a szerződéseket 2015 április 2-án írták. A kivitelezési határidő ez év decemberéig szól.

A munkálatok során a mennyezetet megerősítik, kicserélik az elektromos hálózatot, menekülési lépcsőket és lifteket telepítenek az épületbe, valamint kicserélik a jelenlegi fakeretes ablakokat. Ugyanakkor felújítják az épület homlokzatát is.
A teljes munka költsége 7,5 millió lej, amiből 107 758 92 lejt a város költségvetéséből állnak.
A marosludasi kórház 27 egészségügyi alkalmazottja évente 21 828 esetet lát el.

Forrás: vásárhely.ro

kedd, május 26, 2015

Te hogyan látod Marosludast ? - Az alkotások

A "Te hogyan látod Marosludast ?" verseny legizgalmasabb szakaszához érkezett, tegnap este lezártuk az alkotások beküldési időszakát. 

Eredetileg 20-an iratkoztak fel a versenyre, közülük 16-on küldtek be alkotásokat. Nagyon szépen köszönjük ennek a 16 embernek azt, hogy szakított pár órát / percet idejéből és megmutatta nekünk, hogy ő hogyan látja Marosludast.

Mi következik: A beküldött alkotások megtekinthetők web és facebook oldalunkon, bárki megoszthatja és "lájkolhatja" őket. Május 30-án (szombat) este 8 órakor összegezzük a lájkok számát, ezek 20%-ban járulnak hozzá a végeredmény kialakulásához. 
Az alkotásokat kiértékelő zsűri négy tagból áll, ők: Hajdu Hilda, Fekete Kovács Levente, Kiss Róbert és Puskás János. A zsűri tagjainak a véleménye 80%-ban befolyásolja a végeredményt. 

A díjkiosztó eseményre június 1-én hétfőn, 18 órai kezdettel kerül sor a Marosludasi Református Egyház Közösségi Központjában (Református templom melletti épület). Minden kedves versenyzőt és támogatót szívesen látunk az eseményen.

Végül, de nem utolsó sorban köszönetet szeretnénk mondani támogatóinknak: Poli Izo kft, Eurosystem kft, Prima Impex kft, Szép Sándor Béla, Fekete Ferenc, Hajdu Róbert Lajos, Grafit Design. Nélkülük ez a esemény nem jöhetett volna létre!  

Most nézzük a beérkezett alkotásokat (beküldési sorrendben):

hétfő, május 25, 2015

Challenge-kupa győztes Tálas Huba!

Tálas Huba, a Székelyudvahelyi Kézilabda Club marosludasi játékosa csapatával a klub tíz éves fennállásának legnagyobb sikerét érték el, megnyerték a Challenge-kupát.

Négygólos különbséget kellett ledolgoznia a Székelyudvarhelyi KC-nak a Challenge Kupa döntőjében, miután az odavágó első összecsapásán 32–28 arányban szenvedett vereséget a portugál ABC Braga otthonában. Ezt a hátrányt kellett ledolgoznia, hogy magasba emelhessük a serleget.

Ünnepre készült a város, a szurkolók megtöltötték a városi sportcsarnokot, telt ház előtt indult a finálé második felvonása. A portugálok kezdték jobban a mérkőzést, az első félidő első felében végig ők irányították a játékot, vezettek egy-két góllal.

A fiúk a pihenő előtt összekapták magukat, sokkal jobb védekezésnek, pontosabb támadásoknak köszönhetően sikerült megfordítaniuk az állást, úgy, a pihenőre úgy mehettünk, hogy szinte ledolgoztuk az odavágón szerzett hátrányt.

A második játékrész teljesen más volt, végig az SzKC irányított, már a félidő elején megszerezte azt a különbséget, amelyre szüksége volt, hogy megnyerje a kiírást. A kézilabdázók, a csapat nem adta alább, folyamatosan növelte az előnyt, fokozatosan húzott el.

A végjátékban már nem volt kérdéses, hogy kié lesz a trófea. Együtt örült, ünnepelt a szurkolótábor, a játékosok, a szakmai stáb. Egy csapat, egy város diadala volt ez, melynek végén meglett a munka eredménye.

péntek, május 22, 2015

Eleink Hagyatéka - Hagyományőrző Találkozó

A Maros megyei tanfelügyelőség minden évben megrendezi az "Eleink Hagyatéka" hagyományőrző találkozót, az I-IV osztályos gyerekek számára. Évente más-más iskola szervezi, idén a marosludasi körzetre esett a választás ennek megszervezésére és lebonyolítására. Megyei szakaszról lévén szó, a megye több településéről érkeznek vendégek: Marosvásárhely, Nyáráremete, Marosszentkirály, Nyárádmagyarós, Szászrégen, Csíkfalva, Körtvélyfája, és természetesen az itthoniak. 15 fellépő csapat vesz részt a találkozón, összesen 200 gyerek, akik néptáncokkal, népdalokkal, gyermekjátékokkal lépnek majd színpadra. Az eseményre május 23-án, holnap kerül sor. A vendégeket a marosludasi 1-es számú Gimnáziumhoz várják a marosludasiak és a szervezők, ahonnan együtt vonulnak végig a városon a kultúrotthonig. Itt lesz a tulajdonképpeni műsor, ahol a vendégek bemutatják mivel is készültek. A rendezvény végén a szakértőkből álló értékelőbizottság véleményt mond a látottakról. 
Szakértők: Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója, Bárdosi Ilona, nyugalmazott tanítónő, Fejes Réka, szaktanfelügyelő, Kiss-Bokor Ildikó, népdalénekes, Bakó Nóra, néptáncos.

hétfő, május 18, 2015

Átadják az uszodát, korszerűsítik a piacot

Fotó: Ovidiu Spătar
Marosludas évről évre szebb, a változás szembetűnő, a városgazdák igyekezete meglátszik. Most is nagyszabású munkálatok folynak a városban – tájékoztatott Kis István alpolgármester.

Szabadidős közösségi teret alakítanak ki
A marosludasi Poliklinika utcát teljesen felújítják, „felbombázták” a hetipiacot is, ahonnan eltávolítják a régi betonasztalokat, járólapokkal burkolják az egész teret, ami körülbelül 7000 négyzetméternyi felület. A régi asztalokat mobil piaci asztalokra cserélik, amelyeket alkalomadtán könnyen el lehet távolítani.
Azon túlmenően, hogy továbbra is itt fog működni a keddi hetipiac, az a cél, hogy a tér szabadidős közösségi, városnapi rendezvényekre alkalmas legyen.
A piac felújításai munkálatai 700.000 lejbe kerülnek, amit a helyi költségvetésből és a piacigazgatóság saját bevételeiből fedeznek.

32 diák ballag Ludason

A Marosludasi Technológiai Líceum magyar tannyelvű természettudomány osztályában 32 fiatal végez.

Itt is szokás ilyenkor, hogy a végzős diákok a búcsú napjaiban felkeresik tanáraikat, és éjjelizenét adnak.
Az iskola aligazgatója, Székely Zoltán és Kis István alpolgármester, aki a mandátuma előtt szintén pedagógus volt, három évvel ezelőtt azt a megoldást találták ki, hogy a diákoknak egy szép rendezvény keretében adnak lehetőséget a szerenádozásra. A tanárok meghívják a diákokat, s alkalmat adnak nekik a zenés együttlétre. Erre múlt csütörtökön került sor a Jumbo étteremben. A diákok zenés-verses összeállítással készültek, közösen énekeltek, jó hangulatban szórakoztak. A rendezvény nem titkolt célja a közösségformálás és -erősítés, hogy minden ludasi és Ludas környéki fiatal érezze, mindennél fontosabbak a közösségnek.

Forrás: Népújság

csütörtök, május 14, 2015

Herczeg Andrea csütörtökön elhagyhatja a kórházat

A budapesti MTK női csapatának román válogatott védője, Herczeg Andrea, a Dorog elleni bajnoki mérkőzésen sérült meg, és olyan komolynak tűnt a baj, hogy végül mentőautó szállította a Baleseti Kórházba. Azóta már meg is műtötték

Hétfőn dr. Béres György megvizsgálta a térdét, és úgy döntött, hogy artroszkópos műtéti eljárás során hozzák rendbe a sérült testrészt.
Szerdán délután, Tatán került sor a műtétre, eltávolították a leszakadt belső porcot. A műtétet végző szakember szerint minden komplikáció nélkül történt. 
A középpályás csütörtökön hagyhatja el a kórházat, és térhet vissza Budapestre. 
Az első napokban családja is mellette lesz, hiszen édesanyja és édesapja Magyarországra utazott Marosludasról, hogy mindenben segítsék és támogassák lányukat a kezdeti nehéz pillanatokban.

Forrás: mtk.hu