2018. július 19., csütörtök

Hatemeletes tömbház épül Marosludason

A marosludasi Poli Izo Construct Kft. főként építkezésekkel, építőanyag-kereskedéssel és -szállítással foglalkozik. Az utóbbi tíz évben hírnévre, megbecsülésre tett szert a városban és környékén, ahol számtalan magánházat és ipari ingatlant épített. Munkájára nagyon sokan igényt tartanak, hiszen ahol épített, a legjobb reklámot maga a „lenyomat”, az épület jelentette. A vállalkozásról Molnár Jenővel, a vállalat vezetőjével beszélgettünk. 

A cég 2005-ben alakult, pályája azóta folyamatosan felfelé ível, egyre több építkezéssel bízzák meg. Tavaly a helyi Leoni gyárnak épített egy csarnokot, magánházakat húzott fel, s egyre több megrendelőjük van. A cég jelenleg Marosludason két jelentős épületen dolgozik. Az egyik egy hatemeletes tömbház a Zăvoiului utcában, a Dia Edro Construct Kft. megrendelésére. A másik egy szálloda, amely a Diana Trans megbízásából épül. 

Mi a Zăvoiului utcai építőtelepet kerestük fel, ahol a munkások teljes gőzzel dolgoztak. 

– Azért döntöttünk úgy, hogy tömbházat építünk, mert Marosludason nagy igény van lakásra. A hatemeletes tömbházban 30 lakás lesz, a földszinten pedig kereskedelmi egységek, üzletek. A lakrészek alapterülete 60-tól 120 négyzetméterig terjed, ami azt jelenti, hogy egy-, két- és háromszobás lakások lesznek. Az árakról egyelőre nem nyilatkozhatok, mivel pluszköltségek adódtak az alapöntésnél, ami befolyásolja majd az ingatlan árát – tájékoztatott Molnár Jenő, a Poli Izo Construct vezetője. 

– Az építőtelepen kifüggesztett pannón olvasható, hogy jövő februárra be kell fejezni az építkezést. Van esély arra, hogy betartsák a határidőt? – kérdeztük a vállalkozót. 

– A tömbház állni fog, pirosban, de a lakások nem lesznek kulcsrakészek, mert megkéstünk az alapöntéssel. Nagyon sok időbe telt, amíg az alapot megerősítettük, emiatt nem tudunk pontos időpontot mondani.

– A cég több „fronton” dolgozik, egyebek mellett szállodát is építenek Marosludason.

– Mi vagyunk a kivitelezők, a megrendelő a Diana Trans. Egy húszszobás hotelt építünk, jövőre készülünk el vele. Építkezünk Radnóton is, s itt a városban is, egy üzlet építését vállaltuk el. 

– Hány alkalmazottal dolgoznak? 

– Hatvan alkalmazottunk van. Ahogy nő a megrendelések száma, úgy kell növelnünk az alkalmazottak számát is. Nálunk régóta dolgoznak a szakmunkások, többjük tíz-tizenkét éve alkalmazottunk, stabil munkások, akik itt formálódtak. Az újak is jól beilleszkedtek ebbe a munkaközösségbe – mondta Molnár Jenő, aki hozzátette, hogy építkezési, építőanyag-forgalmazói és szállítási vállalkozása nem lenne sikeres, ha felesége, Molnár Éva Gyöngyi nem lett volna társa és segítője.

Forrás: Népújság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése