kedd, június 09, 2020

Az élet nem állt le teljesen

A szükségállapot és a veszélyhelyzet teljesen átírta a marosludasiak életét is. Elmaradtak a rendezvények, a konfirmálás és a ballagások, de kárpótlásul a felújított parknak örülhetnek a városlakók, hiszen ilyen „előkelő” zöldövezettel kevesen büszkélkedhetnek a megyében. A település rendezvénymentes életéről Kis István alpolgármesterrel beszélgettünk. 

– Április 17–19-én a vajdasági Ludasra kellett volna utaznunk, a Ludasok találkozójára, ez elmaradt, de reméljük, hogy csak elhalasztották. Az elmúlt időszakban azonban sikerült átadni a regionális operatív program keretében uniós forrásból, 8 millió lejes költségvetéssel felújított ifjúsági parkot. Ezzel kapcsolatban nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. A 2,3 hektáros park a Maros-híd mellett amfiteátrumszerűen, teraszosan van kiképezve, nagyon sok eszközzel, szép gyeppel, jó futósávokkal, elegáns adminisztrációs épülettel. A parkot a polgármesteri hivatal üzemelteti, ami nem egyszerű feladat. Csak a gyep nyírását említem, ami szakszerűséget igényel, főleg az árvízvédelmi gát felőli részen, ahol nagyon lejtős a talaj. Egy alkalmazott állandóan a park karbantartásával foglalkozik, hiszen mindent épségben meg kell őrizni legalább két évig, amíg tart a szavatosság. 

– A polgármesteri hivatal előtt is dolgoznak, szépítik a környezetet. Igazán szépen alakítják a parkot. 

– Most ültetik a virágokat, amelyek a városi kertészetből származnak. S ha már a központi parknál tartunk, elmondom, hogy szükséges volt átalakítani a közvilágítási rendszert is, új oszlopokat, LED-es lámpákat szereltettünk. Most egész másként néz ki a központi övezet. Igyekszünk szépen karbantartani a város zöldövezeteit, gépeket vásároltunk, hogy a közterületeket karban tudjuk tartani. 
– Milyen munkálatokat kezdenek el a közeljövőben? 

– Marosgezsén 9 kilométer út aszfaltozását kezdjük el, ezt kormányalapokból finanszírozzuk. Rövidesen sor kerül a Maros-híd teljes felújítására, amit az alapokkal kezdenek, majd felfele haladva a teljes hidat megerősítik, aztán az útburkolatot is kicserélik. Ez a munkálat a fejlesztési minisztérium hatáskörébe tartozik. Elkezdjük a közvilágítás teljes rehabilitációját a város területén, Andrássytelepen és Marosgezsén, ahol lámpákat, LED-es égőket szerelünk fel. Ezután minden oszlopon lesz égő. A rendszert távirányítással és érzékelőkkel fogjuk működtetni. Mindezt két év alatt uniós projekt keretében valósítjuk meg. Sajnos a Magyar Ház építésével leálltunk, reméljük, hogy a krízishelyzet után folytathatjuk a munkálatokat.

– A polgármesteri hivatal milyen óvintézkedéseket vezetett be, hogyan segített a rászorulókon a kijárási tilalom idején? 

– Fertőtlenítettünk az utcákon, a tömbházak lépcsőházaiban. A szociális osztály munkatársai úgy szervezték meg a munkájukat, hogy idős embereken segítsenek. Gyógyszert váltottak ki, élelmet vásároltak, s amit lehetett, megtettek a 65 éven felüli, segítség nélküli személyekért. 

Forrás: Népújság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése