kedd, június 09, 2020

Szeptemberre átadják az óvodát és bölcsődét

A református templom szomszédságában a múlt év nyarán megkezdett nagyszabású építkezés mára már a befejezéshez közeledik. Az Erdélyi Református Egyházkerület a magyar kormány bölcsőde- és óvodaprogramja keretében támogatja a projektet. A munkálatokról és az épülethez fűződő tervekről Czirmay Csaba Levente esperest, a marosludasi református egyházközség lelkészét kérdeztük, hiszen oroszlánrészt vállalt az építkezés lebonyolításában. 

– Terveink szerint a városban működő két magyar tannyelvű óvodai csoport és a bölcsőde szeptemberben az új épületben kezdi el a 2020–2021-es tanévet. A magyar kormány támogatásával megvásárolt régi épületet teljesen felújítottuk, a bölcsődének az udvar felőli részen teljesen új részt építettünk. A felújítást az érvényben levő nor-máknak megfelelően tervezték meg, az óvodai csoportoknak két nagy terem áll a rendelkezésére, ezenkívül kialakították az itteni tevékenységekhez szükséges helyiségeket, a mosdókat, az elkülönítőt, az élelmiszer tárolására előírt helyiségeket. Az épület nagyjából kész van, bent az utolsó simításoknál tartanak, most festik a falakat. Sajnos, a járvány miatt egy kicsit megkéstek a munkával. Hátravan még a területrendezés, az udvar, a játszótér kialakítása és a kerítés újjáépítése, ugyanis a mostani kerítés takarja az épületet. Az átvétel után következik a működtetéshez szükséges jóváhagyások beszerzése – fogalmazott Czirmay Csaba Levente esperes. Azt is elmondta, hogy az eredeti elképzeléshez képest az épületben nem lesznek manzárdhelyiségek, pedig úgy szerették volna kialakítani a tetőszerkezetet, hogy alkalomadtán manzárdosítani is lehessen. Ha a szükség úgy kívánja, utólag majd ezt az átalakítást is el lehet végezni. 

Az óvoda és bölcsőde terveit a Multinvest készítette, a kivitelező a helyi Polizo építkezési vállalat. 

Forrás: Népújság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése