Szeptember elsején Petőfi szobrot
avattak Marosludason. A szobor olyan
amilyen egy szobornak lennie kell. Bronzból öntötték, márványtalapzatra
helyezték, s aranyozott betűkkel vésték belé a talán minden magyar által ismert
nevet, amelynek hallatára minden magyar fejében más rím, hang, kép zendül meg,
tör elő:
- a legnagyobb magyar utáni legnagyobb magyar,
március tizenöt, a költő, forradalmár, dühös, népi, Shakespere fordító,
honfibús, önérzetes, mélabús, kunsági hentesfi aki zsebhórácával bolyong az
alföldi rónaságtól a felföldi Kárpátokig -
Mellszobor. A költő
bronz-vitézkötéses zakójában mintha vigyázban állna. Láthatatlanul is érződik a
gerincessége, öntudata, a láza.
