szombat, november 22, 2014

Marosludas is szerepel az új Erdély Anno és Most naptárban

A marosludasi bíróság épülete (a régi városháza) is feltűnik a 2015-ös Erdély Anno és Most falinaptárban, méghozzá egy olyan milliméter pontosságú montázzsal, amelyben egy mai felvétel van egyesítve egy száz évvel ezelőtt fotózott képeslappal.

Tulajdonképpen a békebeli Erdély ad találkát a mainak ebben a kiadványban, hiszen egyazon oldalon köszön vissza a száz évvel ezelőtti és a mai Marosvásárhely, Dicsőszentmárton, Marosludas, Nagyvárad, Nagyszalonta, Kiskapus, Gyergyószentmiklós, vagy Nagyszeben, valamint Nagybaromlak, Szentágota és Lesses erődtemploma, illetve a Gyilkos-tó környéke. Az időutazást magyar és angol nyelvű leíró szövegek teszik még élvezetesebbé, így a külföldiek is könnyen eligazodnak a naptárt lapozgatva Erdély régi és mai helyzetét illetően.
Mivel a Százszorkép Kiadó erdélyi falinaptárai évek óta több nyelven jelennek meg, s a bennük felvonultatott képanyag is nagy területet ölel föl, nem korlátozódik csak egy kisebb tájegység bemutatására, így túlzás nélkül kijelenthető, hogy ezzel megalkották Erdély “papíralapú” nagykövetségét. Ezek a kiadványok ugyanis a többnyelvűség és a szerteágazó terjesztési hálózat miatt minden évben külföldre is könnyen eljuttatják Erdélyország hírét, méghozzá olyan köntösben, hogy a jelenlegi állapotokról is szó essék. Csak rá kell pillantani az Erdély Anno és Most borítóképére, ami Nagyvárad főterét mutatja, az egykori Szent László teret, amelynek tervbe vett átépítése óriási vitákat váltott ki mostanság.
A naptárt Balázs D. Attila, az Edély Anno 1895-1944 című nagy sikerű album írója szerkesztette.

Az Erdély Anno és Most falinaptár ITT megrendelhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése