Orvosnak lenni hivatás nem szakma.
Novemberben,
talán többet, mint máskor, halottainkra emlékezünk. Közvetlen hozzátartozóink,
ismerőseink, barátaink jutnak eszünkbe, egy-egy szál virággal tisztelgünk az
elhunytak sírjánál.
2007
November 14-én Marosludas köztiszteletnek örvendő személyisége hunyt el, aki ha
kellett életet mentett, egészségügyi, sürgősségi betegellátást szervezett, jó
tanácsokkal látta el kollégáit vagy közvetlen munkatársait, ő volt a
marosludasi kórház első reanimátora.
Bizonyára sokan
rájöttek arra, hogy Dr. Takács Tibor László aneszteziológus reanimátor
szakorvosról van szó, aki több mint 35 éven keresztül becsülettel, emberséggel,
kitűnő szakmai tudással szolgálta a betegellátást a marosludasi korházban.
Keveset
emlegetett személyiség volt, szerénysége megakadályozta a nagy szavak
használatát.
Érdemeiért, mi viszont,
akik betegei voltunk tiszteltük, becsültük, emberségét, szaktudását.
Ezért
gondoltam, hogy Marosludas fontos személyiségei között lett volna a helye Ludas
monográfiájában, amelyet 2008-ban szerkesztettük, de akkor még keveset tudtam életéről,
munkásságáról. A most közölt anyag a feleségével, Takács Bertával (született
Csobot) készült interjú alapján született meg. Az interjú anyagát volt kollégái,
a korház mostani orvosainak, az akkori sebészet alkalmazottainak, betegeinek
elmondásai egészítik ki.
Közlöm
az anyagot azzal a gondolattal is, hogy Ludas monográfiájának folytatásában
elfoglalja majd megfelelő helyét városunk történetében.
Fiatal évei
Doktor
Takács Tibor László 1936 május 5-én született Temesváron. Szülei, édesanyja
Skultéy Anna, főszakácsnő volt az Ambalajul Metalic üzem konyháján, édesapja
Takács Lajos elektromechanikus, az Electro Temesvári vállalatánál. Elemi
tanulmányait szülővárosában, a fiú-missziós iskolában végezte. Iskolatársai
között volt Balázs Jolán a későbbi magasugró atléta. Középiskolai tanulmányait
Marosvásárhelyen, az Egészségügyi Középiskolában folytatta.
Az 1954-1955-ös
iskolai évben végzett 10-es átlaggal.
Korán elhatározta, hogy
orvos szeretne lenni, ugyanis édesanyja szívbeteg lévén, szívizomgyulladásban
szenvedett, sokszor hallhatta 5 éves kisfia biztatását “Nem baj, ne búsulj,
mert ha nagy leszek, orvos leszek és meggyógyítalak”.
A 10-es átlagának
és a vele járó érdemoklevélnek köszönhetően felvételi nélkül bejutott a MOGYE-ra.
Az egyetemi évek
alatt szorgalmasan tanult, minden érdekelte. Számos tudományos ülésszakon vett
részt, tanárai, kollégái társaságában. Akkor még sebészorvosként szeretett
volna szakosodni. Az egyetem elvégzése után a kihelyezések a végzési átlag
szerint történtek. Az ország minden részében, csak Erdélyben nem.
Annak
érdekében, hogy megakadályozzák a Moldvába való kihelyezést Dr. Takács Tibor és
barátnője, Csobot Berta a házasságot választották.
Csobot Bertával már
a középiskolai években ismerkedett meg. Felesége marosvásárhelyi lakos volt a
kereskedelmi technikum tanulója volt, és a két iskola közös rendezvényei
alkalmával szoros barátság alakult ki kettőjük között.
A MOGYE-ra való
bejutás után ezek a viszonyok szorosabbá váltak. Abban az időben a MOGYE-ban
bálokat tartottak, amelyeket kulturális előadások előztek meg. A Doktor úr
gyakran szerepelt, nagyon szépen énekelt, szívesen vállat bármilyen szerepet.
Kisportolt, atléta fizikuma vonzó vonásai, humora, kellemes jelenlétet
jelentett mindenki részére. 5 éven keresztül fűződtek a barátság, majd a
szerelem szálai, a gyakoribb látogatásokra való szabadalmat Berta szüleitől
levelekben kérte ki.
Az
udvarlás vége, az 1959, december 19-én kötött házasság lett. 1961 őszén Dr. Takács
Tibor Lászlót kinevezték első munkahelyére, Maroskecére.
Szekeres Adél
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése