Őseink nyomában
A Kódori család négy generációjának 115 tagja gyűlt össze Marosludas-Andrássytelepen a felújított kultúrotthonban.
Az andrássytelepi Kódoriak őse, Kódori András és neje, Kerekes Erzsébet 1904. szeptember 15-én telepedtek Búcsról (Szlovákia) a Marosludashoz tartozó Andrássytelepre. A letelepedés a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium által meghirdetett állami telepítések keretén belül zajlott. Kódori András két másik társával egy-egy marosludasi telephelyet kérvényezett. A sorshúzás után végül csak két család jött el, köztük Kódori András feleségével és négy gyerekével. A búcsi református egyház presbitériumi jegyzőkönyve is, bár nem nevezi meg a családokat, feljegyezte, hogy több család Marosludasra telepedett.
Az andrássytelepi 44-es számú telep elfoglalása után a Kódori család újabb négy taggal bővült, viszont két gyerek már csecsemőkorban meghalt. A letelepedést követő években a család nehézségekbe ütközött, több alkalommal is hajszálon múlott a telep (a telepes ház, 18 hold föld, szőlő, erdőrész, legelőrész) elvesztése. Az időközben megözvegyült Kódori Andrásné mindent megtett a telep megtartása érdekében. A budapesti Nemzeti Levéltárban 19 irat dokumentálja ezt a procedúrát. Az 1921-es földreformtörvény nem veszi el a családtól a földeket, hiszen a 6 árva gyerekre 3-3 hold földet számoltak.
Kódori András és Kerekes Erzsébet gyerekei: András (nincsenek utódai), Erzsébet (megszakadt a kapcsolat), Lajos (10 gyerek), János (4 gyerek), Julianna (megszakadt a kapcsolat), Mária (meghalt csecsemőkorában), József (3 gyerek) és István (meghalt másfél éves korában).
A találkozó megálmodója Lajos unokája, Kódori Vilmos volt, aki megkérte unokatestvérét, Tóth Sándort és lányát, Tóth Mária Orsolyát, hogy segítsenek az álom megvalósításában.
A találkozó megszervezését nagymértékben segítette Tóth Mária Orsolya doktori kutatása, aki a marosludasi hozzátelepítést, a letelepült családok életének alakulását vizsgálja. Így sikerült a kezdeti évek történéseit is felgöngyölíteni, kiegészítve a családi krónika hiányzó kockáit. Október 30-a több szempontból is szerencsés dátumnak mutatkozott, ugyanis a világítás miatt a külföldön élő rokonok is haza tudtak jönni.
A találkozón megjelent két olyan személy is, akiket csak három család ismert. A búcsi rokonok voltak, a 90 éves Csekes Rózsika és lánya, Csekes Ilona, Kódori Andrásné Kerekes Erzsébet testvérének leszármazottai. Csekes Rózsika nemcsak a nagy Kódori rokonsággal ismerkedhetett meg, hanem két olyan második unokatestvérével is, akik létezéséről eddig nem is tudott. Búcson ma már nem élnek Kódori nevűek, de leányági leszármazottak még igen, bár róluk még nem tudni, hogy az azonos családnéven kívül hogyan kapcsolódnak a Kódori András családjához.
A program bemutatkozással, ismerkedéssel kezdődött a kultúrotthon előadótermében. Az előzetesen összeállított majdnem 8 méter hosszú családfa fogódzót nyújtott az új tagok azonosításához. A terem falain digitálisan színesített régi családi képek „elevenítették” meg az ősöket.
Az ismerkedést követően a társaság felvonult az egykori andrássytelepi 44-es számú telepre. A szállítást traktorral, pótkocsival és személygépkocsikkal oldották meg. A traktoros utazás élmény volt kicsinek, nagynak egyaránt. Az idősebbek már rég, a fiatalabbak még nem utaztak így. A traktort vezető Farkas Zsolt és fia, Márk idegenvezetői is voltak a rokonságnak, ugyanis ma már ők dolgozzák a család földjeit, így ismerik az egykori telepes ház, a gazdasági épületek helyét.
A következő állomás a mezőalbistelepi temető volt. Bár a legtöbb halottat a telep megszűnte után áthelyezték az andrássytelepi temetőkbe, Kódori Andrásné Kerekes Erzsébet továbbra is abban a földben nyugszik, ahova temették. Fejfája kiállta az évek szeszélyeit: „Nagymama ragaszkodott ahhoz, hogy abból a bizonyos akácfából készítsék a fejfáját” – emlékeztek unokái, Ica, Juliska, Irénke és József. A koszorúk, virágok és a gyertya elhelyezése után a jelenlévők elimádkozták a Miatyánkot, majd elénekelték a Te benned bíztunk eleitől fogva református éneket. A mezőalbistelepi temetőből átmentek a Kódori-tanyára (az egykori Virágos Tóth Imre-telep), ahol Kódori Lajos gazdálkodott feleségével és tíz gyerekével.
A rövid kirándulást követően a társaság visszavonult a kultúrotthonba, ahol már várta őket a finom disznóhúsból és külön marhahúsból készült gulyás. Császár Béla helybéli református tiszteletes úr a felolvasott igerésszel és imával, a család, a rokonság összetartó erejéről beszélve biztatta az egybegyűlteket. Az ebéd elfogyasztása után Tóth Mária Orsolya bemutatta a családdal kapcsolatos eddigi kutatásait. Az előadást követően csoportképek készültek; egy az összes jelenlévőről, egy-egy pedig a különböző generációk tagjairól.
A szervezők megajándékozták a jelenlévőket egy-egy Kódori Andrásné Kerekes Erzsébetet ábrázoló fényképpel, a telepek kezdeti éveit feldolgozó, nemrég megjelent tanulmánnyal és egy-egy emlékkővel (a köveket Kódori Erika festette).
A hangulat leírhatatlan volt, a bemutatkozáskor örömkönny csillant a rokonok arcán, az elcsukló hangokat csak a mikrofon erősíthette fel. Mindenki mosolygott, telefonszámot, elérhetőséget cserélt egymással. Most már nem megyünk el egymás mellett az utcán úgy, mintha idegenek lennénk... – mondták többen is.
Két év múlva, 2024. szeptember 15-én, amikor 120 éve lesz annak, hogy családunk Búcsról Andrássytelepre telepedett egy jobb élet reményében, újra találkozunk.
Tóth Mária Orsolya, Kódori András szépunokája
Forrás: Népújság
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése