2014. november 13., csütörtök

IN MEMORIAM - Dr. Takács Tibor László (1. rész)

Orvosnak lenni hivatás nem szakma.

Novemberben, talán többet, mint máskor, halottainkra emlékezünk. Közvetlen hozzátartozóink, ismerőseink, barátaink jutnak eszünkbe, egy-egy szál virággal tisztelgünk az elhunytak sírjánál.
2007 November 14-én Marosludas köztiszteletnek örvendő személyisége hunyt el, aki ha kellett életet mentett, egészségügyi, sürgősségi betegellátást szervezett, jó tanácsokkal látta el kollégáit vagy közvetlen munkatársait, ő volt a marosludasi kórház első reanimátora.
Bizonyára sokan rájöttek arra, hogy Dr. Takács Tibor László aneszteziológus reanimátor szakorvosról van szó, aki több mint 35 éven keresztül becsülettel, emberséggel, kitűnő szakmai tudással szolgálta a betegellátást a marosludasi korházban.
Keveset emlegetett személyiség volt, szerénysége megakadályozta a nagy szavak használatát.
Érdemeiért, mi viszont, akik betegei voltunk tiszteltük, becsültük, emberségét, szaktudását.
Ezért gondoltam, hogy Marosludas fontos személyiségei között lett volna a helye Ludas monográfiájában, amelyet 2008-ban szerkesztettük, de akkor még keveset tudtam életéről, munkásságáról. A most közölt anyag a feleségével, Takács Bertával (született Csobot) készült interjú alapján született meg. Az interjú anyagát volt kollégái, a korház mostani orvosainak, az akkori sebészet alkalmazottainak, betegeinek elmondásai egészítik ki.
Közlöm az anyagot azzal a gondolattal is, hogy Ludas monográfiájának folytatásában elfoglalja majd megfelelő helyét városunk történetében.

Fiatal évei
Doktor Takács Tibor László 1936 május 5-én született Temesváron. Szülei, édesanyja Skultéy Anna, főszakácsnő volt az Ambalajul Metalic üzem konyháján, édesapja Takács Lajos elektromechanikus, az Electro Temesvári vállalatánál. Elemi tanulmányait szülővárosában, a fiú-missziós iskolában végezte. Iskolatársai között volt Balázs Jolán a későbbi magasugró atléta. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, az Egészségügyi Középiskolában folytatta.
Az 1954-1955-ös iskolai évben végzett 10-es átlaggal.
Korán elhatározta, hogy orvos szeretne lenni, ugyanis édesanyja szívbeteg lévén, szívizomgyulladásban szenvedett, sokszor hallhatta 5 éves kisfia biztatását “Nem baj, ne búsulj, mert ha nagy leszek, orvos leszek és meggyógyítalak”.
A 10-es átlagának és a vele járó érdemoklevélnek köszönhetően felvételi nélkül bejutott a MOGYE-ra.
Az egyetemi évek alatt szorgalmasan tanult, minden érdekelte. Számos tudományos ülésszakon vett részt, tanárai, kollégái társaságában. Akkor még sebészorvosként szeretett volna szakosodni. Az egyetem elvégzése után a kihelyezések a végzési átlag szerint történtek. Az ország minden részében, csak Erdélyben nem.
Annak érdekében, hogy megakadályozzák a Moldvába való kihelyezést Dr. Takács Tibor és barátnője, Csobot Berta a házasságot választották.
Csobot Bertával már a középiskolai években ismerkedett meg. Felesége marosvásárhelyi lakos volt a kereskedelmi technikum tanulója volt, és a két iskola közös rendezvényei alkalmával szoros barátság alakult ki kettőjük között.
A MOGYE-ra való bejutás után ezek a viszonyok szorosabbá váltak. Abban az időben a MOGYE-ban bálokat tartottak, amelyeket kulturális előadások előztek meg. A Doktor úr gyakran szerepelt, nagyon szépen énekelt, szívesen vállat bármilyen szerepet. Kisportolt, atléta fizikuma vonzó vonásai, humora, kellemes jelenlétet jelentett mindenki részére. 5 éven keresztül fűződtek a barátság, majd a szerelem szálai, a gyakoribb látogatásokra való szabadalmat Berta szüleitől levelekben kérte ki.
Az udvarlás vége, az 1959, december 19-én kötött házasság lett. 1961 őszén Dr. Takács Tibor Lászlót kinevezték első munkahelyére, Maroskecére.

Szekeres Adél

A cikksorozat részei: 1. rész | 2. rész 3. rész 4. rész | 5 rész

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése