péntek, szeptember 26, 2014

Ludasok találkozója és Gyöngykoszorú

Szeptember első hétvégéjén rangos események zajlottak Marosludason. X. alkalommal találkoztak a Kárpát-medencei Ludasok képviselői. Pénteken alig fogadtuk a kárpátaljai Orchidea táncegyüttest, máris érkezett a százhalombattai Forrás néptánc-együttes. Körbe sem nézhettek a művelődési házban, máris kopogott a vajdasági Ludas Matyi KE Koppantó néptánccsoportja, amikor a szentgáloskéri citerások jelentek meg. Este a művelődési házban találkoztunk, majd magyar boresten vettünk részt a Tivoliban. Papp Péter nagyenyedi aranyérmes borász bemutatott borait a hajdinások szolgálták fel.
Szombaton a Gyöngykoszorú néptánctalálkozóra került sor. Díszvendégünk Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának küldöttsége volt, dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul vezetésével. Tánccsoportok érkeztek Erdélyből és Bukovinából. A Petőfi Sándor-szobornál az együvé tartozás jegyében tuját ültettünk, melyet Aszalos Szabolcs Ottó erdész adományozott. A részt vevő tánccsopor-tok végigvonultak az utcán, a feldíszített lovas szekéren a Harmadik zenekar muzsikált.

– Ti mind, fiatalok, gyerekek, hagyományőrzők, egy-egy gyöngyszeme vagytok ennek a gyöngykoszorúnak – mondta köszöntőjében Kilyén Ilka színművésznő. Összesen 16 csoport táncolt a helyi kultúrház színpadán, bemutatva a Vajdaság, Kárpátalja, Erdély és Magyarország élő folklórját.
Fellépett a marosludasi Hajdina, a vajdasági Ludas néptánccsoportja, a kárpátaljai Téglás, a bálványos-váraljai, a besztercei, csombordi, az ördöngösfüzesi, a bukovinai radna-lajosfalvi, a szabédi, a széki, a vajda-szentiványi, a vicei és a kaposvári-szentgáloskéri, illetve százhalombattai néptáncegyüttes.
A táncok, énekek bemutatása után a moderátor, Tóth Mária Orsolya tanárnő a színpadra kérte a főkonzult, dr. Tóth Bernadett Eszter konzul asszonyt, Kis István alpolgármestert, a csoportvezetőket. Dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözölte a résztvevőket, méltatta az eseményt.
Vasárnap folytatódtak a Ludasok találkozójának rendezvényei. A Boldog Gizella templom harangjai szentmisére hívták a határon túli vendégeket és a helybeli telepeseket.
– Köszöntsétek egymást a béke jelével! – Ambrus Vilmos főesperes felhívására testvéri kézfogással üdvözölték egymást a résztvevők.
Mise után az andrássytelepi Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán folytatódott a rendezvény, ahol gulyásfőző verseny is volt. Az első díjat a Forrás együttes érdemelte ki.
A találkozón volt játszóház, kézműves-foglalkozás. A Tokos zenekar élőben bűvölte el hallgatóságát. A rendezvény visszatérő résztvevője, a kolozsvári Operettissimo ezúttal is meleg fogadtatásban részesült. A találkozót hajnalig tartó magyar bál zárta.
A pénteki és vasárnapi események a Petrőczi Kata Szidónia Kulturális Egyesület és a városi érdekvédelmi szervezet közös szervezésében zajlottak.
Tóth Sándor

Forrás: Népújság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése